A két szervezet megállapodása értelmében a nemzeti bajnokságok hamarabb véget érnek majd, mint az európai kupasorozatok, a találkozókra pedig a szurkolók és a játékosok egészségét szem előtt tartva zárt kapuk mögött kerülhet sor.
Ha az idényt sikerülne augusztus elején befejezni, akkor a következő szezon szeptemberben kezdődhetne – tette hozzá a Cadena SER.
A koronavírus-járvány miatt a Bajnokok Ligája és az Európa Liga küzdelmeit is a nyolcaddöntőben függesztették fel, míg az európai topbajnokságok többségében még legalább tíz forduló hátravan a szezonból.
Május 31-én szeretnék újrakezdeni és július 12-ig befejezni a jelenleg szünetelő olasz futballbajnokságot a Sport Mediaset értesülése szerint. A március eleje óta kényszerpihenőt tartó játékosok május 4-étől edzenének ismét, mielőtt a hónap végén már bajnoki pontokért lépnének pályára.
Háromnaponként játszanának a Serie A gárdái, és a sűrített program révén hat hét alatt lebonyolítanák az összes hátralevő fordulót.
A mostani idényben a járvány által leginkább sújtott régiókban (például Lombardiában) lévő együttesek csupán semleges, kevésbé fertőzött helyszínen fogadhatnák riválisaikat. Egy másik hír szerint viszont üres lelátók előtt zajlanának a találkozók. Az olasz kormány arra készül ugyanis, hogy rendeletileg betiltsa nézők jelenlétét a futballmeccseken, egészen 2021 januárjáig. A jegybevételek elmaradása miatt csak a mostani szezonban csapatonként 75–95 millió euró veszteség éri az olasz klubokat.
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) semleges helyszíneken, konkrétan a Wembley Stadionban és a St. George's Parkban rendezné a Premier League mérkőzéseit a szezon folytatásában a The Times című napilap értesülése szerint. A londoni arénában egy napon több mérkőzést is játszhatnának, valószínűleg nézők nélkül. A St. George's Parkban lévő Futballközpont előnye, hogy 228 szobás szálloda tartozik hozzá, és 13 pályája van, vagyis ott a csapatok felkészülése is megvalósítható lenne. Az angol élvonal március 13. óta szünetel, és egyelőre nem lehet tudni, mikor folytatódhat.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!