Elfogadták a 2022-2023-as Hargita megyei labdarúgó 5. ligás bajnokságok végeredményeit. A határozat értelmében az udvarhelyszéki és a csíkszéki csoportból is az első két-két együttes, a Farkaslaka, a Szentábrahám, a Csíkszentdomokos és a Gyimesbükk csapata a következő szezonban a 4. Ligában indulhat.
A Hargita megyei labdarúgó 4. Liga 2023-2024-es szezonjára augusztus 7-ig lehet benevezni, a bajnokság pedig a tervek szerint augusztus 26-án rajtol.
Az átigazolási időszak szeptember 4-éig tart, de amint Tamás Zoltántól, a HMLE elnökétől megtudtuk, július 1-10. között – az érvényben lévő szabályok értelmében – az amatőr, szerződéssel nem rendelkező játékosok jelenlegi klubjuk beleegyezése nélkül is átigazolhatók.
Ezen a héten Heves megyei küldöttséget lát vendégül a HMLE, ennek keretében, szombaton, július 8-án, 11 és 13 órától barátságos meccseket játszik Hargita és Heves megye U17-es lány- és fiú válogatottja. A női válogatott vezetőedzője Portik Helga, a fiúké pedig Szabó Attila. A mérkőzéseknek a csíkszeredai FK-sportpark lesz a házigazdája, a nézők belépése pedig ingyenes.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!