Az eddigi négy játéknap leforgása alatt nem talált legyőzőre a szentgyörgyi alakulat: három győzelem és egy döntetlen az eddigi mérlegük. Ezzel a teljesítménnyel már feljöttek a dobogó második fokára, két ponttal lemaradva a Rapidtól, de egy egységgel megelőzve az FC Botoșani-t. Nagyon kiélezett a küzdelem az első két hely egyikéért, mivel az idény végén azok majd nemzetközi kupaszereplést érhetnek, a csapatok selejtezőt játszhatnak az Európa Konferencia-ligába jutásért.
Nagy a jelentősége a szombati összecsapásnak is, ugyanis egy ilyen szoros küzdelemben egy-egy elbukott pont is nagyon sokat jelenthet a végelszámoláskor.
Korábban hatszor mérhette össze erejét az aradiakkal az OSK, ezekből a párharcokból kétszer jöttek ki győztesen a háromszékiek, háromszor diadalmaskodott az UTA és egyszer a feleknek meg kellett elégedniük a döntetlennel. Az alapszakaszban előbb gól nélküli döntetlent játszottak Szentgyörgyön, majd a visszavágón az aradiak győztek 1–0-ra.
A vezetőség is tudja, hogy mennyire fontos a következő bajnoki mérkőzés, éppen ezért a klub elnöke, Diószegi László külön megkérte a szurkolókat, hogy aki teheti menjen ki a helyszínre és onnan buzdítsa a csapatot. Minden adott ahhoz, hogy egy lépést tegyenek egy újabb történelmi siker elérésének irányába.
Cristiano Bergodi legénységére sűrű menetrend vár, egy hét leforgása alatt három tétmeccset játszanak.
A szombati Aradi UTA elleni párharc után szerdán a Román Kupa elődöntőjének első mérkőzésén szintén hazai pályán fogadják az Universitatea Craiova együttesét, majd a jövő hétvégén ismét rangadó vár rájuk, ugyanis az 1. Ligában a Rapid otthonába látogatnak.
Az aradiak elleni összecsapás során Horațiu Feșnic lesz a középbíró, Mircea Orbuleţ és Florian Vişan fogják segíteni a munkáját. A 32 éves játékvezető a háromszékieknek korábban 9-szer fújta a sípot, ezalatt két győzelmet könyvelhetett el az OSK, négyszer játszottak döntetlent és háromszor kikaptak. A mérkőzést a Digi Sport 1, a Look Sport és az Orange Sport 1 csatorna is élőben közvetíti.
| 2022. 04. 15. 17:30 | Chindia Târgoviște Chindia | FC Botoșani Botoșani | 1-2 |
| 2022. 04. 15. 20:30 | CS Mioveni Mioveni | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-0 |
| 2022. 04. 16. 15:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Aradi UTA UTA | 1-0 |
| 2022. 04. 17. 15:00 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | Academica Clinceni Clinceni | 4-0 |
| 2022. 04. 18. 20:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 8-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Rapid Rapid | 4 | 4 | 0 | 0 | 9-1 | 32 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 4 | 3 | 1 | 0 | 10-1 | 30 |
3 | FC Botoșani Botoșani | 4 | 2 | 0 | 2 | 6-4 | 29 |
4 | Aradi UTA UTA | 4 | 2 | 0 | 2 | 7-3 | 26 |
5 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 4 | 2 | 2 | 0 | 5-2 | 25 |
6 | CS Mioveni Mioveni | 4 | 2 | 1 | 1 | 5-5 | 22 |
7 | Chindia Târgoviște Chindia | 4 | 1 | 1 | 2 | 3-3 | 22 |
8 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-5 | 13 |
9 | Academica Clinceni Clinceni | 4 | 0 | 0 | 4 | 0-13 | 3 |
10 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 4 | 0 | 0 | 4 | 1-13 | -13 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!