Hirdetés

Áttörték a kerítést a brassói szurkolók, az öltözőbe menekültek a Székelyudvarhelyi FC játékosai (videóval)

Hatalmas győzelem! Nem 21. századi körülmények között megszerzett 3 pont – írták a klub közösségi oldalán
Fotó: Facebook/Székelyudvarhelyi FC

2025. április 12., 20:41

Több játékosát is lerúgták, de a Székelyudvarhelyi FC így is elhozta a pontokat a Brassói SR Municipal otthonából. A végén elgurult a hazaiak gyógyszere, a pályára berontó szurkolók elől kellett elmenekülniük az udvarhelyieknek.

2025. április 12., 20:41

A szombat délutáni meccsnek komoly tétje volt a felsőházban, hiszen az udvarhelyiek négy pontos előnnyel érkeztek Brassóba, és egy győzelemmel még nagyobbá tették volna a két csapat közti különbséget a táblázaton, a hazaiak egyértelmű célja pedig a zárkózás volt.

Ennek tudatában keményen kezdtek a brassóiak, rögtön beszorították az SZFC-t, ám fölényüket nem tudták helyzetté alakítani. A vendégek elég hamar kiegyenlítették a csatát, ez pedig nem tetszett a brassóiaknak, egyre durvábban kezdtek játszani. Az első áldozat Györgyi volt, aki orvosi ápolásra is szorult, ám szerencsére tudta folytatni a játékot.

Hirdetés

A félidő közepén Simó ellen is keményen szabálytalankodtak a félpályánál, történt egy kis kakaskodás, össze is futott a két csapat, szerencsére a játékvezető hamar rendet teremtett és egy-egy sárga lap kiosztásával lehűtötte a kedélyeket.

A brassói kemény mag magyargyűlölő rigmusokat skandált •  Fotó: Székelyudvarhelyi FC/László Zsolt Galéria

A brassói kemény mag magyargyűlölő rigmusokat skandált
Fotó: Székelyudvarhelyi FC/László Zsolt

Az udvarhelyiek fél óra játékot követően kezdtek egyre veszélyesebbek lenni, a 42. percben Bálint kiváló érzékkel ugratta ki Györgyit a védők közül, a villámgyors szélső kissé kisodródva lőtt kapura, Iacob beleért, de nem tudott hárítani, a labda a jobb kapufát érintve a hálóban kötött ki (0–1). Az SR Municipalnak az első félidőben két távoli, kaput nem talált lövésre futotta erejéből.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, az udvarhelyiek magabiztosan őrizték előnyüket, míg a brassóiak erejéből csak a durva belépőkre futotta, ennek vált áldozatává előbb Gavîrlița, majd Göndör is, mindkettőjüket sérülés miatt le kellett cserélni.

Brassó nyomott, de nem tudta feltörni az udvarhelyi védelmet, a kapuban Deáky magabiztosan szedte össze a labdákat, nem volt esélye a házigazdának egyenlíteni. A vendégektől Lázár, majd Balogh is lezárhatta volna a meccset, ám nem tudták értékesíteni ziccerüket.

Az egész meccsen nagyon idegesen játszó hazaiak türelme ekkor már nagyon fogytán volt, főleg, hogy a vendégek a hosszabbítás során több esetben is húzták az időt. A találkozó végét jelentő hármas sípszókor pedig elszabadultak az indulatok.

Egy néző a hivatalos személyek szektorából bement a pályára és agresszíven odafutott az udvarhelyiekhez.

A rendfenntartók nem tudták megakadályozni, előbb Bara Leventét, majd Berkeczi Csongort is megütötte, előbbinek kihasadt a szája.

A meccs végén a brassói kemény mag rasszista, magyargyűlölő szövegeket skandált, majd tombolni kezdett, és

senki sem tudta megakadályozni, hogy áttörjék a kerítést és vagy húszan fenyegetőleg berohanjanak a pályára, az udvarhelyiek félelmükben az öltözőbe rohantak.

•  Fotó: Székelyudvarhelyi FC/László Zsolt Galéria

Fotó: Székelyudvarhelyi FC/László Zsolt

A csendőrséget és a rendőrséget is riasztották, végül rendet teremtettek. Az ügynek biztosan lesz folytatása, a brassóiak komoly büntetésre számíthatnak.

Az SZFC harmadik sikerét aratta a felsőházban és tartja a lépést az éllovas CSO Băicoi-jal, a Brassói SR és a CSO Plopeni leszakadt.

Rangadó következik, pénteken 17 órakor Udvarhelyen csap össze az első két helyezett.

Labdarúgó 3. Liga, felsőházi rájátszás, 4. forduló
Brassói SR Municipal–Székelyudvarhelyi FC 0–1 (0–1),
gólszerző Györgyi (42.)
SZFC: Deáky – Kovács, Gergely, Berkeczi, Göndör (Colceriu, 75.), Bara, Bálint, Simó, Györgyi (Lázár, 70.), Balogh, Gavîrlița (Hadnagy, 70.). Vezetőedző: Demény Norbert.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, felsőházi rájátszás, 4. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
CSO Băicoi Băicoi
4
3
1
0
4-1
47
2
Székelyudvarhelyi FC SZFC
4
3
0
1
5-1
46
3
Brassói SR Municipal Brassói SR
4
0
2
2
2-4
39
4
CSO Plopeni CSO Plopeni
4
0
1
3
1-6
32
Székelyudvarhelyi FC: 37 pont az alapszakaszban
CSO Băicoi: 37 pont az alapszakaszban
Brassói SR Municipal: 37 pont az alapszakaszban
CSO Plopeni: 31 pont az alapszakaszban
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!