Hirdetés

Április közepéig biztosan szünetelnek a román labdarúgóligák

A foksányi származású sportvezető nem mozdulhat ki lakásából
Fotó: Facebook/Razvan Burleanu

2020. március 17., 19:40

Leghamarabb április második felében, a szükségállapot feloldása után folytatódhatnak Romániában a labdarúgó-bajnokságok, de létezik egy másik forgatókönyv is – közölte kedden Răzvan Burleanu FRF-elnök. 

2020. március 17., 19:40

A Román Labdarúgó-szövetség első számú vezetője azt követően tartott tájékoztatót, hogy az UEFA az Európa-bajnokság elhalasztásáról döntött, ezáltal lehetőséget biztosítva a tagszervezeteknek a félbeszakított bajnokságok lebonyolítására.

Kapcsolódó

Hirdetés

Burleanu saját otthonából jelentkezett be a FRF YouTube-csatornáján. A 35 éves sportvezető a hét elején – a szövetség több tagjához és Mirel Rădoi szövetségi kapitányhoz hasonlóan – lakhelyi elkülönítésbe került. A FRF képviselői március elején a Nemzetek Ligája sorsoláson vettek részt Amszterdamban, és az eseményen olyan személyekkel kerülhettek kapcsolatba, akiknek időközben pozitív lett a koronavírus-tesztjük.

Răzvan Burleanu elmondta, a Hollandiában járt román küldöttség tagjai közül mindenki tünetmentes.

Mint a videóban elhangzott, a járvány miatt Romániában 53 labdarúgó-bajnokság szünetel jelenleg. Ezeket múlt héten március 31-ig felfüggesztette a szövetség, ám hétfőn az államfő szükségállapotot rendelt el harminc napra.

Mindez a bajnokságok folytatását is befolyásolja, a szükségállapot feloldásáig, azaz április 15-ig érvényben lesz a kényszerszünet.

Burleanu hozzátette, a FRF által kijelölt munkacsoport több forgatókönyvön dolgozik, ha a helyzet rosszabbra fordul, elképzelhető, hogy csak június közepén lesznek újra mérkőzések. Az európai szövetség kérése alapján a szezont június 28-ig kell befejezni, így utóbbi esetben átalakíthatják a bajnokságok lebonyolítási rendszerét.

Az elnök emlékeztetett, az élvonalban nyolc forduló maradt hátra a felsőházi, és 12 az alsóházi rájátszásból. A másod- és harmadosztályban egyaránt 14 forduló kell még megrendezni, míg az elődöntőnél járó Román Kupában két dátumra van szükség. Ugyanakkor figyelembe kell venni az 1. Liga 12., és a másodosztály harmadik helyezettje között játszandó osztályozót is.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!