A két csapat a szezon során már háromszor találkozott egymással: a bajnokságban Londonban a manchesteriek nyertek 3–1-re, míg Manchesterben a Chelsea örülhetett 2–1-es sikernek. Az FA Kupában Thomas Tuchel vezetőedző csapata 1–0-s győzelemmel búcsúztatta Guardioláékat.
A Lőw Zsolt személyében magyar másodedzőt foglalkoztató londoniak még Frank Lamparddal kezdték a szezont, az angol szakembert azonban januárban menesztették, és a német Thomas Tuchel új lendületet adott az együttesnek. A bajnokságban a csapat a legjobb négybe kerüléssel biztosította helyét a BL következő idényében, szombaton pedig története harmadik fináléjára készülhet a legrangosabb európai kupasorozatban: 2008-ban a Manchester Uniteddal szemben tizenegyespárbajban maradt alul, 2012-ben ugyanakkor tizenegyesekkel legyőzte a Bayern Münchent.
Tuchel és Lőw egymás után másodszor vezette csapatát a sorozat fináléjába, egy évvel ezelőtt a Bayernnel szemben elvesztett döntőben ugyanis még a Paris Saint-Germainnél dolgoztak.
A manchesteriek történetük első BL-döntőjét vívják majd, a csapatot edző Josep Guardiola számára ugyanakkor nem ismeretlen ez a terep: a katalán szakember a Barcelonával kétszer is a csúcsra ért, és a futballtörténelem hatodik olyan vezetőedzője lehet, aki két csapattal is megnyeri a BL-t.
A Manchester City lehet a 23. klub, amely megnyeri a BL-t, az idei döntő sorozatban a harmadik, amelyben az egyik finalista újonc: tavaly a PSG, előtte a Tottenham játszotta – és veszítette el – története első BL-döntőjét.
A két gárda az európai kupaporondon eddig egyszer találkozott, az 1971-es KEK-elődöntőben a Chelsea kettős győzelemmel jutott tovább. Angol házidöntőt 2008 és 2019 után harmadszor rendeznek a sorozatban, az pedig nyolcadszor fordul elő, hogy azonos nemzetbeli klubok vívják a finálét: a korábbi hét alkalom mindegyike 2000 után volt.
A döntőnek eredetileg Isztambul adott volna otthont, ám a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt oda az angol szurkolók nem utazhattak volna el, ezért az európai szövetség úgy döntött, Porto rendezheti a finálét, amelyen 16500 néző lehet jelen. Angliából mintegy tízezren utaznak majd el a portugál városba.
A mérkőzést a spanyol Antonio Mateu Lahoz vezeti, 22 órától élőben közvetíti a Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!