Hirdetés

Alapemberek nélkül küzd meg az éllovassal a Sepsi OSK

Cosmin Matei és Marius Ștefănescu sem játszhat az FCSB ellen
Fotó: Pinti Attila

Az éllovas FCSB otthonában kezdi a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszását a Sepsi OSK, a vasárnap esti mérkőzésen sérülés és eltiltás miatt alapemberek hiányoznak a háromszéki együttes keretéből.

2024. március 17., 11:48

Rögtön a legnehezebb ellenféllel találkozik a bajnokság második részének nyitófordulójában a sepsiszentgyörgyi csapat. A fővárosiak végig vezetve nyerték meg az alapszakaszt, miközben a Sepsi OSK a legvégén harcolta ki részvételét a legjobb hat között.

Az egymás elleni összecsapásuk előtt tíz pont választja el egymástól a két gárdát a felsőházi tabellán.

Hirdetés

„Örülök, hogy a felsőházban folytatjuk, a legutóbbi négy fordulóban nyújtott teljesítményünk alapján megérdemeljük, hogy ott legyünk az ország legjobb hat csapata között. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy bíztak bennünk és kitartottak mellettünk. Most egy új bajnokság kezdődik, a listavezető ellen játszunk, de

ha a legutóbbi egymás elleni mérkőzést veszem figyelembe, bizakodó vagyok, hogy pontokat szerezhetünk”

– fogalmazott a találkozót felvezető sajtótájékoztatón Bernd Storck, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Mint ismertette, továbbra is vannak keretgondjaik, Marius Ștefănescu és Florin Ștefan eltiltás miatt nem léphet pályára, Cosmin Matei pedig lesérült a Petrolul elleni, utolsó alapszakaszbeli meccsen, de a többi játékos jó formában van és mindannyian készen állnak a megmérettetésre.

Bernd Storck vezetőedző közölte, már nincs nyomás rajtuk, és komoly célokért küzdenek a felsőházban •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Bernd Storck vezetőedző közölte, már nincs nyomás rajtuk, és komoly célokért küzdenek a felsőházban
Fotó: Pinti Attila

A német szakvezető elmondása szerint az utóbbi napokban nagyon jó volt a hangulat az edzéseken, már nincs nyomás rajtuk, és a felsőházban a legjobbat szeretnék nyújtani annak érdekében, hogy minél több pontot gyűjtsenek.

A célunk az, hogy magas szinten képviseljük a klubunkat, győzelmeket szerezzünk, és megpróbáljuk elérni a Konferencia Liga selejtezőt érő helyet, de ugyanakkor minél több fiatal játékosnak is esélyt akarunk adni”

– jegyezte meg Bernd Storck.

Az FCSB és a Sepsi OSK alig több, mint egy hónappal ezelőtt játszott utoljára egymás ellen, az ugyancsak bukaresti összecsapáson a sepsiszentgyörgyiek hiába játszottak fölényben, az elején kapott gólra nem tudtak válaszolni, és végül 1–0-ra alulmaradtak. Ebben a szezonban a hazai találkozón ennél súlyosabb vereséget szenvedtek, 5–2-re kaptak ki.

A háromszékiek sorozata nagyon rossz a bukaresti alakulattal szemben, hiszen az előző hat párharcot mind elveszítették.

Összességében a fővárosiak sokkal jobban állnak az egymás elleni párharcban, eddig huszonegy alkalommal találkoztak, az FCSB tizenháromszor, a Sepsi OSK pedig csak kétszer győzött, hat meccs pedig döntetlennel ért véget.

A bukaresti Nemzeti Arénában vasárnap 21 órától kezdődő mérkőzést (élőben közvetítik a Digi Sport 1, a Prima Sport 1 és az Orange Sport 1 csatornák) Horațiu Feșnic vezeti, a partjelzők Alexandru Cerei és Daniel Mitruţi lesznek, míg a VAR-szobában Sorin Costreie és Horia Mladinovici tevékenykedik.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház, 1. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház

FCSB:
Bukaresti Rapid:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Konstancai Farul:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!