Az élvonal 16 csapatában összesen 67 olyan játékos található, akinek karrierjében komoly előrelépés következett be azáltal, hogy a másod- vagy épp a harmadosztályból egyenesen a román labdarúgás legfelsőbb színterén kapott bizonyítási lehetőséget. Szakértő szemek meglátták bennük a potenciált, most már rajtuk múlik, hogy mennyire tudják megvetni lábukat a legjobbak között.
Vegyük példaként rögtön az FK Csíkszeredát, amely a második vonalból szerzett kapust magának, az élvonalban közel 200 mérkőzéssel rendelkező rutinos Pap Eduárd Adrián Újszentesről tette át székhelyét a hargitai megyeszékhelyre, de akár a 17 éves Gergely Alpárt is említhetnénk, aki a harmadosztályos Kézdivásárhelyi SE-nél nyújtott olyan meggyőző teljesítményt, hogy bizalmat szavaztak neki a legfelsőbb szinten.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!