Bölöni László a jelenleg zajló szezon kezdete előtt vette át a nagy múltú együttes szakmai irányítását, a vezetőség pedig a feljutást tűzte ki célul számára.
A kezdés eléggé gyengére sikeredett a húsz csapatot felvonultató másodosztályú bajnokságban, a folytatásban azonban elkezdtek jönni az egyre jobb eredmények. A Metz fokozatosan lépett előre a tabellán, és a szezonhajrá előtt abszolút versenyben van az első két, feljutást érő hely megszerzéséért.
A bajnokságból még hat forduló van hátra, a Metz pedig jelenleg a harmadik helyen áll, mindössze egy pontra a második, azaz feljutó Bordeaux mögött, amelyet a hónap közepén hazai pályán 3–0-ra győzött le, míg az éllovas Le Havre-val szemben hét pont a hátránya.
Az utolsó hat mérkőzésén a Metznek kemény feladata lesz megelőzni legalább az egyik riválist, hiszen négyszer a ranglista első felében található csapatokkal találkozik
A klub elnöke, Bernard Serin a beIN Sportsnak nyilatkozva közölte, hogy
nem áll szándékában megválni a marosvásárhelyi vezetőedzőtől, függetlenül attól, hogy a csapat végül kiharcolja az élvonalba való feljutást, vagy lemarad róla.
A klubhoz közeli portál, a Letsgometz.com megjegyezte, hogy a gyenge szezonrajt után úgy tűnik, hogy Bölöni László módszerei kifizetődni látszanak az FC Metznél. „16 győzelem, 10 döntetlen és 6 vereség a Ligue 2-ben, és Bölöni Lászlónak az FC Metz élén nyújtott teljesítménye még a legszkeptikusabb szurkolókat is kezdi meggyőzni. Egy biztos, a gránátvörös klub és Bölöni László szerelmi kapcsolata még csak most kezdődött”.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!