Vannak köztük olyan szakemberek, akik már bő két évtizede a pálya széléről irányítják a játékot, mások pedig az élvonalban tettek szert hírnévre játékosként. Példának okáért Ionel Ganea, Flavius Stoican és Bogdan Pătrașcu nemcsak a román futball legmagasabb szintjén, hanem külföldön is letette névjegyét, Pustai és Pelici pedig edzőként büszkélkedhet jelentős szakmai múlttal.
Nem kell messzire mennünk, hiszen az utóbbi időben a harmadosztályban legjobban teljesítő székely csapatot, a Kézdivásárhelyi SE-t irányító Liviu Negoiță komoly játékoskarrier után váltott az edzői pályára, az Astra, Unirea Urziceni, Ceahlăul Piatra Neamț, FC Argeș és Dacia Mioveni színeiben több mint 250 mérkőzéssel büszkélkedhet az élvonalban.
– Flavius Stoican (Drobeta Turnu Severin) – a tizenkilencszeres válogatott védő eddig 8 élvonalbeli csapatot irányított, legutóbb a Konstancai Farult.
– Cristian Pustai (Gyulafehérvári Unirea) – a Matematikusnak is nevezett szakember figyelemreméltó pályafutással rendelkezik, a Zsilvásárhelyi Panduriit egészen az ezüstéremig vezette a 2012–2013-as idényben, illetve bejuttatta őket az Európa Liga csoportkörébe. A Medgyesi Gaz Metannál is csodákat művelt, kétszer is feljuttatva őket az élvonalba (2007–2008, 2016–2017), ahol a 2010–2011-es idényben az előkelő hetedik helyig vezette őket. A 3. ligából is sikerült már szintet lépnie a Karácsonkői Ceahlăul (2022–2023) és a Besztercei Gloria (2024–2025) szakvezetőjeként.
– Vasile Miriuță (Kolozsvári Sănătatea) – a nagybányai születésű egykori labdarúgó több magyarországi topcsapatban is megfordult, az Energie Cottbus színeiben a 2000–2001-es szezonban 12 gólt szerzett a Bundesligában, aminek köszönhetően be is került az évad legjobb 11 játékosa közé. A magyar válogatottban kilenc alkalommal szerepelt, edzőként többek között a Kolozsvári CFR, Marosvásárhelyi ASA, Győri ETO, Kisvárda, Bukaresti Dinamo kispadján foglalt helyet.
– Valentin Bădoi (Inter Ilfov) – a tízszeres válogatott labdarúgó 2006-ban a Rapiddal történelmet írt azzal, hogy az UEFA Kupa negyeddöntőjébe jutottak.
– Alexandru Pelici (Szatmárnémeti Olimpia) – 2003 óta edzősködik, eddig 16 csapatot irányított, többek között a Hermannstadt-ot, Miovenit, a FC Argeș-t, a Nagyszebeni Voințát és a Brassói FC-t.
– Pompiliu Stoica (CSO Plopeni) – a Buzău-i Gloria, az Astra Ploiești és a Steaua játékosaként került be a köztudatba.
– Valentin Sinescu (Progresul Drăgănești) – a Ploiești-i és Giurgiu-i Astrát is vezető trénert sokan a legjobb szónoknak tartják a román edzők közül.
– Bogdan Pătrășcu (Viitorul Corbeanca) – 9 idényt húzott le az olasz élvonalban és másodosztályban, Adrian Mutu segédedzője volt a Rapidnál és Petrolulnál.
Nemrég még ide soroltuk volna a számos élvonalbeli klubnál bizonyító Petre Grigorașt is, aki viszont idéntől már a második vonalban szerepel, miután a Cetatea Suceavát feljuttatta a 2. Ligába. Az 52 éves, 45-szörös román válogatott Ionel Ganeát azért nem sorolhatjuk ide, mert a 4. ligás Brassó megyei Chimia Victoriát edzi, miután játékosként az angol, a török és a német bajnokságban tett szert jelentős tapasztalatra.
A 3. Liga új idénye várhatóan augusztus 29-én kezdődik, a csoportok összetételének sorsolása egyelőre még várat magára.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!