A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) idén is kiírta a nagy népszerűségnek örvendő Falvak Kupáját. Az elmúlt héten rendezték a zónadöntőket, Hargita megyét a Zetelaki Fenyő képviselte a 2011-es korosztályban.
Az András Zsolt és Simon Norbert által irányított együttes előbb megnyerte a székelyudvarhelyi kiírást, itt Parajd és Fenyéd volt az ellenlábasuk, majd a megyei szakaszon elsőként zárt Lövéte, Szárhegy és Gyergyóremete előtt.
A Szeben megyei Sellenberken rendezték a zónadöntőt, a házigazdák mellett a Fejér megyei Alsókarácsonfalva, a Maros megyei Marosszentkirály és a Brassó megyei Vulkán jutott ebbe a körbe. A zetelakiak utóbbiak ellen diadalmaskodtak, a másik három összecsapáson alulmaradtak.
„Több korcsoportban van csapatuk, a 2018-tól a 2009-ig. Minden szintéren részt veszünk, ahol tudunk, a megyei ifjúsági bajnokságok különböző korosztályaiban is szerepelünk. Nem csak a községből vannak játékosok, hanem szerte a környező falvakból, de járnak fiatalok edzésekre Udvarhelyről vagy Máréfalváról is. Fontos számunkra az utánpótlás, ezeket a gyerekeket fokozatosan építjük be majd a felnőtt együttesünkbe, előbb a körzetiben, a jók pedig a megyeiben játszhatnak. Nem ez az első alkalom, hogy eljutottunk ezidáig a Falvak Kupájában, pár évvel ezelőtt egy másik korosztállyal még ott voltunk a zónadöntőben” – mondta a Székely Sport megkeresésére Simon Norbert edző.
A Zetelaki Fenyő 2011-es korosztályos együttesének kerete, amellyel részt vett a Falvak Kupájában: András Balázs, Doboy Bence, Fancsali Szilárd, Forró Ádám, Hegyi Botond, Mihálykó István, Gellér Zsombor, Pál Áron, Antal Ádám, Sándor Előd, Zsombori Szilárd, Csiki Máté, Korpos Tamás, Gergely Balázs, Zsombori Péter.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!