Hétfőn este Bukarestben mérkőzött meg egymással Románia és Litvánia. A házigazda meggyőző játékkal kezdte az új kiírást Koszovó otthonában (0–3), így joggal reménykedhettek a további jó folytatásban. Ennek megfelelően álomszerűen kezdődött az összecsapás, Mihăilă kapott szenzációs kiugratást és értékesítette a ziccert, így már a negyedik percben vezettek a trikolórok.
Jól reagált a bekapott gólra a litván válogatott, többet birtokolta a labdát, többször is veszélyeztette Târnovanu kapuját, azonban a tapasztalt hálóőr rendre a helyén volt.
A 34. percben gyönyörű összjátékot követően Kucys előtt adódott lehetőség, aki hibátlanul lőtte ki a hosszú alsót, ezzel kiegyenlítve az állást (1–1).
A szünet után próbált ritmust váltani a házigazda együttes, azonban nehezen indult be a gépezet. A 70. percben csereként állt be Ianis Hagi és Alexandru Mitriță, ez pedig kiváló döntésnek bizonyult Mircea Lucescu részéről. Nem sokkal a vége előtt egy ellentámadás végén gólt szereztek a vendégek, amit végül a VAR közbelépésével érvénytelenített a játékvezető.
Három perccel a rendes játékidő vége előtt Ianis Hagi esett el az ellenfél 16-osán belül, ismét szükség volt a videóbíróra, amely ezúttal is a románok javára döntött.
A büntetőt Marin magabiztosan értékesítette, majd a legvégén kontramádasból Alexandru Mitriță is betalált, beállítva a 3–1-es végeredményt.
Két játéknap után Románia hibátlan mérleggel vezeti a 2. csoportot, legközelebb október 12-én játszik Ciprusban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!