Mintegy kétszázan ültek a székelyudvarhelyi városi stadion lelátóin, mikor elhangzott a kezdő sípszó. A vendégeket papíron Costinel Botez irányította, ám a pálya szélén ez a szerep Dragoș Grigoréra hárult. A 38-szoros korábbi román válogatott játékos tavaly január óta szülővárosa csapatának játékosa, és Udvarhelyen úgy tűnt, ő a vezetőedző, hiszen a pályát elválasztó rácson kívülről adta az utasításokat a labdarúgóknak és a stábnak is.
Visszatérve a focira, az első félidőben egyik fél sem kockáztatott, habár minden labdáért nagyot küzdöttek, kemény, férfias játék zajlott a pályán, komoly helyzet csak a szünet előtt adódott, amikor a vendégek játékosa átemelte Michelén a labdát, a játékszer a hálón landolt.
A második félidőben már mozgalmasabb volt a játék, az elején mindkét fél eltalálta a kapufát, a hazaiaknál Györgyi tekerése csattant a lécen. A gólcsend a 71. percben tört meg, amikor a hazaiak kiválóan passzolták ki az addig nagyon szervezett vaslui-i védelmet, és Lázár 15 méterről a hálóba lőtt. Sokáig nem örülhettek a vezetésnek az udvarhelyiek, hiszen pár perccel később egy szögletet követően Chidovăț bólintott a hálóba.
A gyors gólváltást követően nyílt maradt a mérkőzés, a hajrában pedig mindkét oldalt kimaradt egy-egy nagy ziccer: a hazaiaknál Michele tolt bravúrral a kapufára egy távoli lövést, majd a hosszabbítás végén Bálint előtt adódott egy nagy lehetőség, de közelről nem tudta legyőzni Tomoiagăt.
Érdekesség, hogy ez volt a negyedik döntetlen a két csapat között, tavaly Vaslui-ban mindkétszer 2–2 lett a végeredmény, Udvarhelyen pedig 0–0.
Hosszú kiszállás vár az udvarhelyiekre, Suceava megyébe, a Bradul Putnához látogatnak.
Labdarúgó 3. Liga, 2. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–CSM Vaslui 1–1 (0–0).
Gólszerzők: Lázár (71.), illetve Chidovăț (75.).
SZFC: Antonucci – Keszler, Kovács (Gașpar, 62.), Savin, Csiszer – Kálmán, Bálint, Lázár, Györgyi, Badea (Kárándi, 69.) – Fehér (Degan, 90.). Vezetőedző: Demény Norbert.
| 2026. 09. 04. 17:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyó | 2-1 |
| 2026. 09. 04. 17:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | CSM Vaslui Vaslui | 1-1 |
| 2026. 09. 04. 17:00 | CSM Pașcani Pașcani | CSM Adjud Adjud | 1-2 |
| 2026. 09. 05. 17:00 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | Bradul Putna Bradul Putna | |
| 2026. 09. 05. 17:00 | Viitorul Onești Onești | Jászvásári USV Jászvásár | |
| 2026. 09. 05. 17:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Bákói FC II. Bákói FC II. |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSM Adjud Adjud | 2 | 2 | 0 | 0 | 3-1 | 6 |
2 | CSM Vaslui Vaslui | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-3 | 4 |
3 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 2 | 1 | 1 | 0 | 2-1 | 4 |
4 | Viitorul Onești Onești | 1 | 1 | 0 | 0 | 5-0 | 3 |
5 | Jászvásári USV Jászvásár | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 3 |
6 | Bákói FC II. Bákói FC II. | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 3 |
7 | Bákói Aerostar Aerostar | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-2 | 3 |
8 | Bradul Putna Bradul Putna | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 0 |
9 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 0 |
10 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyó | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-3 | 0 |
11 | CSM Pașcani Pașcani | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-3 | 0 |
12 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-5 | 0 |
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!