Jól állt bele a meccsbe az SZFC, bátran focizott, több szöglete is volt, az egyik után Bálint révén be is talált, ám a partjelző furcsa mód lest jelzett. A játékrész felénél már semmi és senki sem tudta megakadályozni, hogy a vendégek megszerezzék a vezetést:
egy újabb szögletet követően Jakab elé fejelték a labdát, aki 17 méterről könyörtelenül tekert a hosszú felsőbe.
Előnyét azonban nem tudta megtartani, mivel az első játékrész hosszabbításában egy előrerúgott labdánál hibázott a védelem, és a hazai csatár élt is a lehetőséggel.
A második félidőben kiegyenlített játék zajlott a kemény talajú pályán, ami mindkét fél számára megnehezítette a támadásépítést. A 70. percben Györgyi beadását követően a labda az egyik hazai védő karját is elérte a tizenhatosban, ám a játékvezetőnő sípja néma maradt.
Nem úgy a 87. percben, amikor egy hazai beívelésnél rögtön elesett egy miroslavai játékos, Mădălina Gherghi a tizenegyespontra mutatott, a büntetőt pedig értékesítették.
Ezzel 2–1-es vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC, lecsúszott a kilencedik helyre és gyakorlatilag elbúcsúzhat a felsőházi rájtászástól. Habár matematikailag még nem úszott el 4. hely elrésének reménye, ehhez számtalan eredménynek számára kedvezően kellene alakulnia a következő két fordulóban. A felsőházban kiadó két helyre hét csapat pályázik még. Folytatás pénteken hazai pályán a Bucovina Rădăuţi ellen.
Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, 20. forduló:
Știința Miroslava–Székelyudvarhelyi FC 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Tiganj (45.), Hergheligiu (89., 11-esből), illetve Jakab (23.).
SZFC: Lukács – Bujdosó, Szőke, Kovács, Kálmán, Savin, Bálint (Lázár, 82.), Jakab, Balogh, Simó (Kárándi, 82.), Györgyi. Vezetőedző: Demény Norbert.
| 2026. 03. 13. 15:00 | Jászvásári USV Jászvásári USV | Bucovina Rădăuți Rădăuți | 4-1 |
| 2026. 03. 13. 15:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 3-1 |
| 2026. 03. 14. 15:00 | Știința Miroslava Miroslava | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 2-1 |
| 2026. 03. 14. 15:00 | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | Bákói FC II. Bákói FC II. | 2-0 |
| 2026. 03. 14. 15:00 | CSM Adjud Adjud | CSM Vaslui CSM Vaslui | 1-1 |
| 2026. 03. 14. 15:00 | Viitorul Onești Viitorul Onești | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 0-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | 20 | 17 | 1 | 2 | 54-9 | 52 |
2 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 20 | 13 | 2 | 5 | 54-23 | 41 |
3 | Viitorul Onești Viitorul Onești | 20 | 8 | 6 | 6 | 27-22 | 30 |
4 | Știința Miroslava Miroslava | 20 | 9 | 3 | 8 | 26-31 | 30 |
5 | CSM Vaslui CSM Vaslui | 20 | 8 | 5 | 7 | 29-27 | 29 |
6 | Bákói Aerostar Aerostar | 20 | 8 | 4 | 8 | 28-33 | 28 |
7 | Jászvásári USV Jászvásári USV | 20 | 8 | 4 | 8 | 26-39 | 28 |
8 | Bucovina Rădăuți Rădăuți | 20 | 8 | 3 | 9 | 27-25 | 27 |
9 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 20 | 7 | 5 | 8 | 28-32 | 26 |
10 | CSM Adjud Adjud | 20 | 5 | 6 | 9 | 14-22 | 21 |
11 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 20 | 5 | 3 | 12 | 24-42 | 18 |
12 | Bákói FC II. Bákói FC II. | 20 | 2 | 2 | 16 | 22-54 | 8 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!