Hirdetés

A Tottenhammel találkozik a Ferencváros, a Manchester Uniteddal az FCSB

Az Európa Liga is új lebonyolítás szerint zajlik majd
Fotó: Facebook/UEFA Europa League

Elkészítették a labdarúgó Európa Liga főtáblájának párosításait. A Ferencváros az Eintracht Frankfurttal és a Tottenham Hotspurrel is találkozik, míg az FCSB ellenfelei között a Manchester United és a Glasgow Rangers is ott lesz.

2024. augusztus 30., 15:08

A részben emberi erővel, részben számítógép által lebonyolított pénteki, monacói sorsoláson a zöld-fehérek a legerősebb kalapból a korábbi játékosukat, Lisztes Krisztiánt foglalkoztató Eintrachtot és a Tottenhamet kapták ellenfélnek, előbbivel idegenben, utóbbival odahaza találkoznak.

A magyar bajnok a második kalapból a holland AZ Alkmaart (o) és a görög PAOK-ot (i), a harmadikból a svéd Malmőt (o) és az ukrán Dinamo Kijevet (i), míg a negyedikből a francia Nice-t (o) és a belga Anderlechtet (i) kapta ellenfélül.

Hirdetés

Az FCSB az első kalapból két brit csapatot kapott, a Manchester Uniteddal hazai pályán mérkőzik majd meg, míg a Glasgow Rangers vendége lesz. A második kalapból két görög ellenfél érkezett, a PAOK (i) és az Olimpiakosz (o), a harmadikból a Midtjylland (o) és a Qarabag (i), míg a negyedikből a Szalai Attilát foglalkoztató Hoffenheim (i) és a litván RFS (o).

A csoportkör szeptember 25–26-án rajtol, a további játéknapok október 3. és 24., november 7. és 28., december 12., valamint január 23. és 30. A mérkőzéseket három idősávban – 17.30, 19.45, 22.00 – rendezik, kivéve az utolsó játéknapon, amikor minden összecsapás 22.00-kor kezdődik.

A húzáson minden klub a négy kalapból két-két ellenfelet kapott, egyikkel otthon, a másikkal idegenben találkozik a nyolcfordulós alapszakasz során. Az első nyolc közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.

A pontos menetrendet szombaton teszi közzé az európai szövetség, az EL fináléját május 21-én a bilbaói San Mamés Stadionban rendezik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!