Hirdetés

A tengerparti szélcsendben elfocizgatott a Kolozsvári CFR

Pontosztozkodással zárult a találkozó
Fotó: Facebook/fcbotosani

2022. március 19., 22:55

Bár a ritmus egészen jó volt, a gólok elmaradtak a Konstancai Farul és a Kolozsvári CFR összecsapásán a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában.

2022. március 19., 22:55

Szombaton este az élvonal play-offjának második fordulójában a címvédő a Gheorghe Hagi együtteséhez látogatott. Az első játékrész egészen jó ritmusú volt, az élvonal átlagánál sokkal nagyobb intenzitású focival. Mindkét fél könnyedén elért a másik tizenhatosához, de csupán két nagy gólhelyzetet alakítottak ki, amikor a két válogatott kapus – Aioani és Hindrich – hárította Deac, illetve Ad. Petre lövését.

Hirdetés

A pihenőt követően a tengerpartiak voltak közelebb a gólszerzéshez, Jefte közelről, középről „eltörte” a labdát, így az nagyon fölé ment.

Túloldalt úgy tűnt, hogy Dan Petrescu elégedett a gólnélküli döntetlennel, hiszen az első cseréjét a 87. percben eszközölte.

Maradt a 0–0, így a kolozsváriak előnye jelenleg nyolc pont a FCSB-vel szemben, de mivel utóbbi még nem lépett pályára ezen a játéknapon, így az egy esetleges győzelemmel ötre módosulhat.

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, felsőházi rájátszás, 2. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
2
1
1
0
3-1
42
2
FCSB FCSB
2
2
0
0
5-2
37
3
Universitatea Craiova U Craiova
2
1
0
1
4-3
30
4
FC Voluntari Voluntari
2
1
0
1
4-4
27
5
Konstancai Farul Farul
2
0
1
1
0-2
25
6
FC Argeș Pitești FC Argeș
2
0
0
2
2-6
24
Kolozsvári CFR:
FCSB:
Universitatea Craiova:
FC Argeș Pitești:
FC Voluntari:
Konstancai Farul:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

„Senki nem várja jobban, mint én” – Fejér Béla minden erejével a visszatérésre készül

Csontpótlás, újabb keresztszalag-műtét és négy hét kényszerpihenő után megkezdte rehabilitációját Fejér Béla. A Sepsi OSK kapusa a Székely Sportnak beszélt az elhúzódó felépülés hátteréről és a visszatérés reményéről.

Az első három pont nagy lendületet adhat az FK Csíkszeredának

Az FK Csíkszereda idegenbeli mérkőzése nyitja a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 12. fordulóját, Valentin Suciu együttese pénteken a Galaci Oțelul otthonában játszik, ahol újra lehetősége van megtörni a nyeretlenségi sorozatát.

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Már nem bevehetetlen a Sepsi Duna Aréna, közel volt a bravúrhoz az FK Csíkszereda

Pont nélkül zárta a Szuperliga 11. fordulóját a két székelyföldi csapat. A Sepsi OSK elveszítette hazai veretlenségét, az FK Csíkszereda viszont az edzőváltás után bátrabban játszott, és szoros mérkőzésre késztette a címvédőt.

Többet próbálkozott az Argeș, a CFR vitte el a pontokat

Anton Krešić góljával nyert a Kolozsvári CFR az FC Argeș vendégeként a labdarúgó Szuperliga 11. fordulójában. A kincses városiak az U ellen elszenvedett vereség után javítottak, a házigazdák nyeretlenségi sorozata tovább nőtt.

Mutatjuk a Farul védőjének lehetetlen szögből lőtt hatalmas gólját (videóval)

Magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott hazai pályán a Konstancai Farul a Petrolul ellen a Szuperliga 11. fordulójában. Cristian Ganea már az 5. percben egy ritkán látható találattal szerezte meg a vezetést.

Új időpontot kapott a Sepsi OSK hazai meccse, korábban kezd az FK Csíkszereda

Egy nappal a menetrend közzététele után módosították a labdarúgó Szuperliga 13. fordulójának programját. A Sepsi OSK végül hétfőn fogadja a címvédőt, az FK Csíkszereda pedig a korábban meghirdetettnél hamarabb lép pályára.

A hajráig bírta a bajnok iramát az FK Csíkszereda (videóval)

A címvédő Universitatea Craiova ellen játszotta első tétmérkőzését az FK Csíkszereda Valentin Suciu vezetőedző visszatérése után. A piros-feketék sokáig jól tartották magukat, a vendégek azonban a hajrában szerzett góllal elvitték a pontokat.

Bátrabb játékot vár, nem szeretne feltartott kézzel kezdeni az FK Csíkszereda edzője

Az FK Csíkszereda a bajnoki címvédő U Craiova ellen folytatja a labdarúgó Szuperligát. Valentin Suciu vezetőedző támadóbb futballt és bátrabb játékot vár csapatától, amelynek sürgősen szüksége van a pontokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!