Néhány év külföldi kitérő után hazatér Dumitrescu, aki a CS FC Pitești neveltjeként indult el a profi futball útján, majd Olaszországban és Svájcban is szerepelt korosztályos csapatokban. A Sepsi OSK 2020 januárjában szerződtette, ahol három idényt töltött el, és alapemberré vált a háromszéki együttes védelmében.
A sepsiszentgyörgyi klub 2023-ban komoly üzletet kötött: a játékost mintegy egymillió euróért adta el a Slavia Praha csapatának. A csehországi időszak azonban nem hozta meg a várt áttörést, Dumitrescu kétszer is kölcsönben tért vissza a Sepsi OSK-hoz, legutóbb pedig a Sigma Olomouc színeiben szerepelt, szintén kölcsönben.
Az elmúlt hónapokban kevés játéklehetőséghez jutott: legutóbb novemberben lépett pályára tétmérkőzésen, akkor is mindössze egy perc erejéig a Dukla Praha ellen. Pályafutása során eddig 141 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken három gólt és 13 gólpasszt jegyzett.
A Petrolul leigazolását részben az is indokolja, hogy a hírek szerint jelenlegi első számú baloldali védőjük, Robert Sălceanu, közel áll ahhoz, hogy a Bukaresti Rapid együtteséhez szerződjön.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!