A találkozó különösen nagy téttel bír a két csapat számára, amelyek az első és a második helyen állnak a csoportban: Marco Rossi szövetségi kapitány veretlen együttese jobb gólkülönbségével előzi meg a három összecsapás után ugyancsak hétpontos riválist. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a győztes nagy lépést tesz a részvétel felé, ugyanis három ponttal meglép legfőbb ellenfelétől és legalább ilyen távolságban tartja a harmadik helyezett Montenegrót, amely a nyeretlenül sereghajtó Litvániához látogat. A döntetlennel a magyarok megőriznék éllovas pozíciójukat, ahogy a szerbek is a szintén kijutást jelentő második helyüket, de Montenegró így esélyt kapna, hogy egy pontra megközelítse a két esélyest, amennyiben a papírforma szerint győzni tud Kaunasban.
A magyar nemzeti együttes olasz szakvezetőjének bár vannak hiányzói – például Kleinheisler László, Schäfer András és Gazdag Dániel –, de az alap kezdőcsapatából mindenkire számíthat.
Rossi elmondása szerint abban a tekintetben sem volt még ennyire jó helyzetben, hogy hét labdarúgója futballozik az élbajnokságok valamelyikében,
annak köszönhetően, hogy nyáron Szalai Attila a német, Kerkez Milos az angol, míg Nego Loic a francia élvonalba igazolt. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik nemcsak a világ egyik legnagyobb klubjába, a Liverpoolba szerződött, hanem annak szinte azonnal vezéregyéniségévé vált, amiből a magyar csapat is sokat profitálhat.
A mérkőzést felvezető szerdai sajtótájékoztatón Marco Rossi megjegyezte, hogy edzőként képtelen döntetlenre felkészíteni a csapatot.
– fogalmazott a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki egyetértett szerb kollégájával, Dragan Stojkoviccsal, hogy féltávhoz érve ez fontos összecsapás, de nem sorsdöntő a kijutás szempontjából, mert még négy találkozó vár mindkét gárdára.
Az 59. születésnapját szombaton ünneplő Rossi szerint a szerb csapat esélyesebb, de teljesen mindegy, hogy első vagy második helyen végez a magyar válogatott, mert mindkettővel teljesítené a célkitűzést, azaz az Eb-részvétel kiharcolását.
Az olasz szakvezető kérdésre válaszolva szót ejtett arról, hogy hiába szerződött két szerb futballista, Szergej Milinkovic-Savic és Alekszander Mitrovic Szaúd-Arábiába, attól nem lettek rosszabb labdarúgók, sőt, a tendenciákat nézve éppen ez igazolja, mennyire jó futballisták, ahogy szerinte Dusan Tadic sem lett rosszabb attól, hogy nyáron az Ajax Amsterdamtól a Fenerbahcéhoz igazolt. A szerbeknél egyébként sok a hiányzó sérülés miatt, többek között Szasa Lukic, Marko Grujic éa Filip Djuricic sem állhat a szakvezetés rendelkezésére.
– mondta a csapatkapitányról Rossi, aki a Szerbiában született Kerkez Milos kapcsán arról beszélt, hogy nyugodtnak látta, de majd a kivonuláskor biztosan előtörnek belőle az érzelmek.
A Szerbia–Magyarország csoportrangadót csütörtökön 21 óra 45 perctől (az M4 Sport élőben közvetíti) zárt kapuk mögött rendezik Belgrádban, mivel márciusban a szerb szurkolók diszkriminatív rigmusokat skandáltak a Montenegró ellen 2–0-ra megnyert találkozón. Emiatt – a néhány tiszteletjegyes vendég mellett – csak gyerekek lesznek a Crvena zvezda otthonául szolgáló Rajko Mitic Stadion lelátóin.
Labdarúgó Eb-selejtező, G csoport, 5. forduló (mind csütörtök 21.45 órától):
Szerbia–Magyarország
Litvánia–Montenegró
Bulgária szabadnapos
A csoport állása:
1. Magyarország 3 2 1 0 5–0 7 pont
2. Szerbia 3 2 1 0 5–1 7
3. Montenegró 3 1 1 1 1–2 4
4. Bulgária 4 0 2 2 2–6 2
5. Litvánia 3 0 1 2 1–5 1
Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!