Hirdetés

A szépítés összejött az FK Csíkszeredának az MTK-val szemben

Nagy hátrányt szedett össze az elején az FK Csíkszereda
Fotó: FK Csíkszereda

Az ausztriai edzőtábor végéhez közeledve a szlovéniai Muraszombaton játszott felkészülési mérkőzést csütörtök délben az FK Csíkszereda, az NB I-es MTK Budapest ellen. Alaposan megnyomta az elejét a fővárosi alakulat.

A mérkőzés gyors MTK-gólokkal indult: tíz perc után Jurina fejesét követően már vezettek a fővárosiak, majd ugyanő két perccel később megduplázta az előnyt. A 14. percben Törőcsik találatával már háromgólos hátrányban volt a Csíkszereda, ám a folytatásban sikerült stabilizálni a piros-feketék védekezését.

Hirdetés

A játékrész második felében a székelyföldi csapat is elkezdte kialakítani a helyzeteit. Két távoli lövéssel próbáltak veszélyeztetni, majd a félidő végén Dolny előtt adódott lehetőség, de nem tudott élni az elé pattanó labdával.

•  Fotó: FK Csíkszereda

Fotó: FK Csíkszereda

Szünet után már aktívabb játékot mutatott a Csíkszereda. Az 53. percben Palmeș lövését még bravúrral védte a budapestiek kapusa, de a kipattanót követően tizenegyeshez jutottak Ilyés Róbert tanítványai. A büntetőt Dolny értékesítette. Ezt követően is akadt még próbálkozás, újabb gól azonban már nem született.

Az FK Csíkszereda a második félidőben mutatott játékával partiban volt az NB I-es ellenféllel, és értékes tapasztalatokat szerzett a felkészülési időszak hajrájára.

Július második hétvégéjén rajtol a 2025–2026-os szezon a román Szuperligában.

•  Fotó: FK Csíkszereda

Fotó: FK Csíkszereda

Labdarúgás, felkészülési mérkőzés:

FK Csíkszereda–MTK Budapest 1–3 (0–3).
Gólszerzők: Dolny (53. – 11-esből), illetve Jurina (10., 12.), Törőcsik (14.).
Sárga lap: Lehoczky (67.).

•  Fotó: FK Csíkszereda

Fotó: FK Csíkszereda

FK Csíkszereda: Simon – Hegedűs, Kelemen, Palmeș, Ferenczi, Végh, Anderson, Bloj, Babati, Dolný, Szabó. Cserék: Pap, Karácsony, Deáky, Csürös, Bencze, Erdei, Gál-Andrezly, Veres, Torvund, Szalay, Bödő, Gergely, Szilágyi. Vezetőedző: Ilyés Róbert.
MTK Budapest: Csenterics (Balázs, 46.) – Kovács Mátyás (Bévárdi, 75.), Beriashvili (Jádi, 60.), Lehoczky (Kata, 75.), Széles (Kovács Patrik, 75.) – Szűcs (Bognár, 75.), Horváth Artúr (Plsek, 75.), Törőcsik (Szépe, 75.), Molnár Rajmund (Molnár Ádin, 75.) – Jurina (László, 60.), Németh (Átrok, 75.). Vezetőedző: Horváth Dávid.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Kétgólos hátrányból mentett pontot az UTA, tíz emberrel nyert az FC Argeș (videóval)

Két mérkőzéssel indult pénteken a labdarúgó Szuperliga második fordulója. Az Aradi UTA kétgólos hátrányból mentett pontot a Galaci Oțelul ellen, míg az FC Argeș emberhátrányban is megőrizte minimális előnyét a Petrolul Ploiești ellen.

Kolozsvári CFR: az elnök lemondott, a labdarúgók jogi lépéseket tettek

Valószínűleg senki nem tudja megállapítani, hogy a Kolozsvári CFR tulajdonosa mikor mond igazat. Az elmúlt években a klubot a román sportsajtó többször a csőd szélén látta: számtalanszor megírták, hogy bajban van, nincs elég pénze.

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Csak egy nap lehet jegyet venni az FK Csíkszereda–FCSB meccsre

A bajnokság egyik legerősebb együttesét fogadja az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának első hazai mérkőzésén. Az FCSB elleni vasárnapi találkozóra csak pénteken lehet jegyet vásárolni.

Húsz éve nem látott gyenge rajt a vendégcsapatoktól a Szuperligában

A hazai együttesek szinte tökéletesen kihasználták a pályaelőnyt a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulójában. A nyolc mérkőzésből hetet megnyertek, miközben a vendégeknek mindössze egy döntetlen jutott.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Ovidiu Burcă: senkit sem akarok hibáztatni, de túl könnyen kerültünk emberhátrányba

Ovidiu Burcă szerint az emberhátrány teljesen átírta a Rapid elleni mérkőzést. A Sepsi OSK vezetőedzője nem keresett kifogásokat, míg Alin Dobrosavlevici elismerte, hogy hibája alapjaiban befolyásolta a találkozó végkimenetelét.

Emberelőnyben egykapuzott a Rapid, csak a hajrában törte meg a Sepsi OSK-t (videóval)

Óriási mezőnyfölényben futballozott, rengeteg helyzetet dolgozott ki, és csaknem egy teljes félidőt emberelőnyben játszott a Bukaresti Rapid, mégis csupán a hajrában tudta megtörni a hősiesen védekező Sepsi OSK ellenállását a Szuperliga 1. fordulójában.

Szabó István: kevés pozitívumot láttam a csapatomtól

Finoman szólva sem volt elégedett csapata teljesítményével Szabó István, az FK Csíkszereda vezetőedzője, miután együttese vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Szuperliga új idényében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!