Hirdetés

A szépítés azért összejött, a kiesés szélén a Sepsi OSK

Nem nagyon bírtak Asoróval, kétszer is betalált
Fotó: Pinti Attila

2022. augusztus 04., 23:06

Jobb focit mutatott a háromszékiek ellenfele, háromszor is bevette a sepsiszentgyörgyiek kapuját. Nagyjából eldőlt a továbbjutó kiléte.

2022. augusztus 04., 23:06

Csütörtökön este saját közönsége, majdnem telt ház előtt lépett pályára Sepsi OSK a labdarúgó Konferencia Liga harmadik selejtezőkörének odavágóján. A Cristiano Bergodi által irányított együttes a remek formában levő, svéd Djurgardenst látta vendégül a Sepsi Arénában.

Hirdetés

Az 5. percben egy szabadrúgás beívelését Rondon közelről csúsztatta meg fejjel, a hálóőrnek védenie kellett a kapura tartó labdát. Többnyire a mezőnyben csordogált a játék a folytatásban, azért pár apróbb helyzetet összehoztak a felek.

A 23. minutumban közel voltak a svédek, hogy megszerezzék a vezetést, szépen kijátszott támadást követően Edvardsen került szembe Niczullyal, utóbbi jól zárta a szöget, bravúrral védett. Három percre rá Rondon kezére pattant a játékszer – mindez a büntetőterületen belül –, a megítélt tizenegyest ezúttal a skandinávok támadója nem hibázta el, a jobb kapufát is érintve a labda a hálóban pihent meg (0–1).

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A vendégek továbbra is élénkebbek voltak, a 31. percben kettőre növelték előnyüket, teljesen beragadt a Sepsi védelme, Asoro senkitől sem zavartatva, tízről a léc alá lőtte (0–2).

Az első felvonásban sokkal jobb volt a Djurgardens, nem csak azért, mert két találatot jegyzett, hanem mert sokkal többet adogatott mezőnyben, irányított, érződött, hogy a svéd bajnokság előrébb tart, ezen pontvadászatot tizenhat fordulót követően jelenleg vezetik is.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Valamivel energikusabban indította a második félidőt a háromszéki gárda. Băbuț a tizenhatról elsietett egy lövést, túloldalt Asoro nem, húszról pontosan lőtt a bal alsóba. Az 53. percben 0–3 állt az eredményjelzőn.

Matei távoli lökete a kapufáról kifelé pattant, Golofca próbálkozását a kapus hárította. Nem adta fel egy pillanatig sem a sepsiszentgyörgyi együttes, ment előre, de valahogy a szerencse is elpártolt ezúttal tőlük.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A 78. percben Tudoriét húzták le a büntetőterületen belük, a sértett állt a labda mögé, védhetetlenül a bal felsőbe lőtte (1–3).

A végjátékban a svéd gárda volt közelebb a gólszerzéshez, Niczuly két ízben is remekelt.

Összességében megérdemelt a Djurgardens diadala, ezzel pedig nagy lépést tett, hogy búcsúztassa a Sepsi OSK-t az európai kupaporondról. Kisebb csoda kellene a piros-fehérek továbbjutásához. A visszavágót egy hét múlva rendezik.

Labdarúgó Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, odavágó:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Djurgardens IF 1–3 (0–2).
Gólszerzők: Alexandru Tudorie (78., büntetőből), illetve Victor Edvardsen (26., büntetőből), Joel Asoro (31., 54.).
Sepsi Aréna, vezette: Raczkowski (lengyel).
Sepsi: Niczuly – Dimitrov, Bălașa, Mitrea, Ispas (Dumitrașcu, 70.) – Bărbuț (Rodrigues, 60.), Păun, Matei (Damașcan, 60.) – Golofca, Rondon (Tudorie, 70), Aganovic (Gheorghe, 60.). Edző: Cristiano Bergodi.
Djurgarens: Zetterstrom – Johansson, Hien, Ekdal, Bengtsson – Eriksson (Andesen, 74.), Schuller (Banda, 82.), Finndell (Danielson, 74.) – Asoro, Edvardsen (Wikheim, 64.), Radetinaci. Edző: Kim Bergstrand.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Megállíthatatlan a Ferencváros, a portugál kupagyőztest is felülmúlta az Európa Ligában

Egy félidőn át tartotta a lépést a Torreense a csütörtök esti összecsapáson, szünet után azonban elhúzott a Ferencváros. A zöld-fehérek 4–1-es hazai sikerükkel három forduló után is hibátlanok a labdarúgó Európa Liga főtábláján.

Villámgyors gólokkal alapozta meg sikerét Andorrában az U Craiova

Esélyeshez méltón mindhárom pontot megszerezte az andorrai Inter Escaldes vendégeként a román bajnoki címvédő U Craiova a labdarúgó Konferencia Liga csoportkörének második fordulójában.

Kovács István vezeti a Real Madrid hazai BL-meccsét

Kovács István megkapta első főtáblás megbízatását az európai kupasorozatokban a 2026–2027-es idényben. A nagykárolyi játékvezető a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és az RB Leipzig szerdai mérkőzésén fújja a sípot.

Megbüntette az italozó stábtagokat a román szövetség

Fizetéscsökkentéssel szankcionálta a Román Labdarúgó-szövetség az U21-es válogatott négy stábtagját, miután érintettek voltak a hivatalos program elhagyásában.

Kettőből kettő a Ferencvárosnak az Európa Ligában

A Ferencváros hazai pályán Kristoffer Zachariassen duplájával 2–1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa Liga ligaszakaszának második fordulójában.

Kicsúszott a győzelem a Craiova kezéből a Konferencia Ligában

Az Universitatea Craiova csütörtökön este 1–1-es döntetlent játszott a spanyol élvonalban szereplő Getaféval a labdarúgó Konferencia Liga ligaszakaszának első fordulójában.

Két FK-játékos is pályára lépett, második helyen zárt a romániai női U19-es válogatott

Fülöp Boglárka és Nombot Annabelle is lehetőséget kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott máltai Eb-selejtezőtornáján. A csapat négy ponttal zárt, az A-ligába jutásról azonban csak a novemberi mérkőzések után születik döntés.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!