A magyar szövetség honlapjának híre szerint a svédekkel június 6-án, a Puskás Arénában csap össze Marco Rossi csapata. A svéd válogatott jelenleg a FIFA-világranglista 27. helyén áll, azaz három pozícióval előzi meg a magyarokat.
A második júniusi mérkőzésen, 10-én Azerbajdzsán lesz az ellenfél idegenben. Az azeri válogatott jelenleg a 117. a világranglistán, a hasonló stílusban futballozó vb-selejtezős ellenfél, Örményország pedig a 100.
„Azért erre a két csapatra esett a választásunk, mert olyan ellenfelekkel szerettünk volna focizni, akikkel a vb-selejtezőkre történő felkészülés szempontjából hasznos meccseket tudunk játszani” – mondta az mlsz.hu-n Marco Rossi szövetségi kapitány.
„A svéd válogatottról szerintem mindenki tudja, hogy egy nagyon jó csapat. Most jutottak fel a Nemzetek Ligája B ligájába és több játékosuk is van, akik nemzetközi szinten is kiemelkedőek és jól ismertek. Rugalmasan váltanak több játékrendszer között, de többnyire három védővel játszanak, ami nekünk az Írország és Örményország elleni felkészülés szempontjából is hasznos, de egyébként a portugál válogatott is ezt a felállás alkalmazza. Azerbajdzsán hasonló stílusban játszik, mint Örményország és játéktudásra is hasonló szinten vannak, így az ellenük játszandó mérkőzés főleg az Örményország elleni felkészülésünket fogja segíteni” – tette hozzá.
A két felkészülési mérkőzéssel teljessé vált a válogatott 2025-ös programja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!