A Bajnokok Ligája második selejtezőköréből a múlt héten kiesett román bajnok Kolozsvári CFR ezúttal az Európa Ligában ismerte meg ellenfelét, a harmadik fordulóban
a gibraltári Europa FC és a svéd Djugarden párharc továbbjutójával idegenben kell megmérkőznie.
Az esélyesebb svéd bajnok a BL első selejtezőkörében a Ferencvárossal játszott, Budapesten 2–0-s vereséget szenvedett.
Amennyiben az FCSB túljut a szerbiai Topolyai SC csapatán, a harmadik fordulóban hazai pályán a litván FK Riteriai és a cseh Slovan Liberec közötti párharc győztesével találkozik. Az FC Botoșani az észak-macedón Skendija elleni esetleges siker után ismét házigazda lehetne, de immár lehetetlen küldetés előtt állna, a bolgár Lokomotiv Plovdivval, vagy az angol, tavalyi BL-döntős Tottenhammel játszhat.
A Mol Fehérvár harmadik fordulóbeli lehetséges ellenfele a svájci Servette FC és a francia Reims közül kerül ki, míg a Budapest Honvéd a horvát Lokomotiva Zágrábbal mérkőzhet meg. A magyar csapatoknak azonban előbb le kellene győzniük a máltai Hibernianszt, illetve a svéd Malmőt.
A harmadik fordulóban az egymeccses párharcokat szeptember 24-én rendezik meg.
A Bajnokok Ligájában a Ferencváros továbbjutás esetén az azeri Karabach vagy a norvég Molde ellen játszhat a selejtező rájátszásában. A magyar bajnok a harmadik körben a horvát Dinamo Zágrábbal találkozik Budapesten, és amennyiben nyerni tud, idegenben kezdheti a párharcot a playoffban.
A BL-selejtező rájátszásában már két mérkőzésen dől el a továbbjutás.
Az első találkozókat szeptember 22-én és 23-án, a visszavágókat 29-én és 30-án játsszák. A győztesek a BL, a vesztesek az Európa Liga csoportkörébe kerülnek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!