Az első fordulóban a két csapat egy alacsony színvonalú mérkőzésen játszott gól nélküli döntetlent az Anghel Iordănescu Stadionban, most azonban mindkét együttes győzelmi kényszerben van.
A háromszékiek számára kötelező a győzelem, ellenkező esetben könnyen ott találhatják magukat a kiesőjelöltek között,
az Ilfov megyei alakulatnak pedig szintén nagy szüksége van a három pontra, ha fel akar zárkózni a rangsorban őket megelőző csapatok mögé.
A találkozót megelőző sajtótájékoztatón László Csaba, a Sepsi OSK vezetőedzője hangsúlyozta, agresszív játékot vár tanítványaitól, és a Voluntari elleni meccsen arra kell majd összpontosítaniuk, hogy
kiküszöböljék azokat a bosszantó egyéni hibákat, amelyekkel fontos pontokat hullattak el, utalva a legutóbbi Astra Giurgiu elleni vereségre.
„Nem lesz sétagalopp ez a meccs sem, mert az utolsó helyen álló csapattal találkozunk, és számukra is csak a győzelem az elfogadható, mint ahogyan számunkra is. Nekünk tanulnunk kell az Astra elleni vereségből, agresszívebben kell játszanunk, ezért azt szeretném, hogy egy olyan csapat jöjjön ki a pályára, amely győzni akar, és megtesz majd mindent a három pontért. Ez tehát a legfontosabb, hogy agresszíven futballozzunk, persze a sportszerűség határain belül.
Az egyéni hibákat pedig, amelyeket eddig elkövettünk, meg kell próbálni kiküszöbölni. Nem azt mondom, hogy hiba nélkül kell minden meccset lejátszani, mert ez lehetetlen, ilyent nem is szabad kérni. Az ellenfél által ki nem kényszerített hibákról beszélek, amelyeket minimális szintre kell csökkentenünk” – fogalmazott László Csaba.
Radoslav Dimitrov, a piros-fehérek bolgár idegenlégiósa úgy vélekedett, még nincs veszve semmi, a Voluntari elleni győzelemmel fennebb léphetnek a rangsorban, és továbbra is harcolhatnak majd a felsőházi rájátszást érő helyezésért.
A szentgyörgyiek jobbhátvédje szerint van annyira erős csapatuk, hogy odaérjenek az első hat közé.
Felépült sérüléséből a horvát Hrvoje Barisic, aki már a Voluntari elleni mérkőzésen bevethető lesz, a szlovák Peter Gál-Andrezly azonban még nincs százszázalékos állapotban, így erre a mérkőzésre László Csaba még nem nevezi, és nem számíthat Rachid Bouhenna játékára sem, aki kisebb sérüléssel bajlódik.
A péntek este 20.30-kor kezdődő Sepsi OSK–FC Voluntari találkozót a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 14. forduló
| 2019. 10. 25., 20:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | FC Voluntari | 0–0 |
| 2019. 10. 26., 18:00 | Chindia Târgoviște | Medgyesi Gaz Metan | 1–1 |
| 2019. 10. 26., 20:30 | Nagyszebeni Hermannstadt | FCSB | 0–4 |
| 2019. 10. 27., 15:00 | Academica Clinceni | Universitatea Craiova | 0–0 |
| 2019. 10. 27., 17:30 | FC Botoșani | Astra Giurgiu | 1–2 |
| 2019. 10. 27., 20:30 | Bukaresti Dinamo | FC Viitorul | 3–2 |
| 2019. 10. 28., 20:30 | Jászvásári Poli | Kolozsvári CFR | 2–1 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!