A két csapat a lehető legrosszabb formában várja a szombaton 21 órától kezdődő fővárosi összecsapást, hiszen mindössze öt, illetve négy ponttal az utolsó két helyen állnak a ranglistán, a Dinamo a 15., az Astra a sereghajtó.
A mérkőzést a bajnokság 9. fordulójában október 30-án, pénteken kellett volna megrendezni, de a giurgiui klubnál történt tömeges fertőzés miatt elhalasztották, és a bajnoki szünet idejére időzítették be.
Ezen a találkozón bemutatkozik az Astra vezetőedzőjeként Eugen Neagoe, akit a hét közepén neveztek ki az együttes élére. A Sepsi OSK korábbi trénere közel egy év elteltével vállalt újra munkát, legutóbb tavaly októbertől decemberig a Hermannstadtnál edzősködött. Ezt megelőzően nagyon rövid ideig a Dinamót is vezette, de miután a Craiova elleni összecsapás közben szívrohamot kapott, távozott a klubtól.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!