A Ruh Lviv 12 éves gyerekekből álló korosztályos labdarúgócsapata az elmúlt héten Brassóban részt vett az Enjoy Sports Winter Cup elnevezésű rangos nemzetközi tornán, de a háború kirobbanása miatt nem tudtak hazautazni.
„Az ukrán gyerekek már tíz napja Brassóban vannak. A háború kitörése előtt két órával jöttek át az országba, és a torna után úgy döntöttek, hogy nem mennek vissza. Az egyik brassói klub gyerekcsapatával jó kapcsolatot ápolunk, ők kérték, hogy lehetne-e az ukrán gyerekeket elhozni a mérkőzésre.
– mondta el érdeklődésünkre Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke.
Hozzátette, a tizenegy gyerek és edzőik a továbbiakban egyelőre az országban maradnak, egy vállalkozói barátja pedig meghívta őket Tusnádfürdőre jövő hétre wellnessezni, és egyre több tehetős vállalkozó felajánlotta a segítségét, tehát ezután sem fognak hiányt szenvedni semmiben.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!