Először a bajnokcsapatok ágán a BL első selejtezőköréből a Pjunik Jereván elleni párharcot elveszítő Kolozsvári CFR kapott ellenfelet. Amennyiben a román bajnok a Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában túljut az andorrai Inter Club d'Escaldes csapatán,
a harmadik körben a fehérorosz bajnokságban aranyérmes Sahtar Szoligorszk együttesével találkozik, és idegenben kezdheti a párharcot.
Nem kellett sokat várni, hogy a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK is megismerje lehetséges ellenfelét. Ha sikerül búcsúztatnia a szlovén Olimpija Ljubljanát,
a horvát Rijeka és a svéd Djugardens közötti második fordulós párharc győztesével játszik, és ismét házigazda lenne az első mérkőzésen.
A másik két romániai csapat közül a harmadik körben az FCSB összekerülhet a szlovákiai Dunaszerdahelyi FC DAC együttesével, ehhez a fővárosiaknak előbb ki kell ejteniük a grúz Saburtalót, a felvidékieknek pedig az izlandi Vikingurt. Az Universitatea Craiova az ukrán Zorja Luhanszk csapatával mérkőzhet meg, ha legyőzi az albán Vllazniát.
A magyarországi klubok közül a Puskás Akadémia a horvát Hajduk Splittel találkozhat majd a harmadik fordulóban, ha továbbjut a második körből a portugál Vitória Guimaraes ellen. A Kisvárda a kazah Kajrat Almati legyőzése esetén a norvég Molde és a svéd Elfsborg, míg a Fehérvár az azeri Gabalával szembeni továbbjutás esetén a moldovai Petrocub és az albán Laci párharcának győztesével játszhat.
A második forduló mérkőzéseit július 21-én és 28-án, míg a harmadik forduló párharcait augusztus 4-én és 11-én rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!