Hirdetés

A Sepsi OSK fiókcsapata diadalmaskodott a háromszéki párharcon

Egyetlen gól született
Fotó: László Ildikó

Szombaton a Kézdivásárhelyi SE hazai pályán fogadta a Sepsi OSK farmcsapatát a labdarúgó 3. Liga második csoportjának első fordulójában. Küzdelmes, ám futballszegény mérkőzést vívtak, melyet végül a vendégek húztak be.

2024. augusztus 31., 22:14

Az elején csak passzolgattak a csapatok, az első támadást a KSE jegyezte a 7. percben, ennek eredményeként szögletrúgáshoz jutottak a kék-fehérek, ám Dobos beadása túl magasnak bizonyult. A folytatásban a házigazdák támadtak többet, de nem sikerült Gedő kapuját veszélyeztetni.

Hirdetés

Nagyon ellaposodott a játék, az együttesek elképzelés nélkül rohangáltak a két tizenhatos között.

A játék képét tükröző 0–0-ás eredménynél pihenőre vonultak.

A második félidőben sem nagyon változott a mérkőzés képe, helyzetszegény volt a meccs. A 64. perc az első kapura lövés meghozta a mérkőzés első, egyben egyetlen gólját: egy szögletrúgást követően Kocsis talált be (0–1).

A KSE kezdője a szombati mérkőzésen •  Fotó: Rancz Lajos Galéria

A KSE kezdője a szombati mérkőzésen
Fotó: Rancz Lajos

A találatot követően a KSE előre lendült, a 73. percben Burlacu tört be a vendégek 16-osába, a felpattanó labda pár másodpercig két szentgyörgyi védő közé szorult, a hazaiak 11-est kértek, ám a játék ment tovább. A 77. percben Albu látványos fejese ment mellé, majd a 80. percben Nechita fejese sem találta el Rusu beadásából Gedő kapuját. Három perccel később Albu lőtt fölé, majd a 85. percben Fülöp lövése a védőről Nechita elé pattant, aki rá is rúgta, ám a kapus hárított.

Maradt a 0–1, a három pont Sepsiszentgyörgyre vándorolt.

A 2. fordulóban a KSE a CS Sporting Liești vendégeként lép pályára, a Sepsi OSK II. pedig hazai pályán fogadja a CSM Râmnicu Sărat együttesét.

Labdarúgó 3. Liga, 2. csoport, 1. forduló:

Kézdivásárhelyi SE–Sepsi OSK II. 0–1 (0–0).
Gólszerző: Kocsis (64. perc).
KSE: Butuza – Dobos, Fábián, Gergely, Cîrstian, Cranțea, Nechita, Drugă, Burlacu, Rusu, Gajdó. Cserék: Barta, Zöld, Fülöp, Neamțu, Albu, Bandi, Veres, Csiki. Edző: Negoiță Liviu.
OSK II.: Gedő – Varga, Veregut, Dobozi, Bujdosó, Ureche, Cîmpean, Cantauz, Ene, Grigore, Kocsis. Cserék: Niczuly, Folea, Păcurar, Nikula, Marin, Mihorea, Bena, Batzula, Mutu. Edző: Suciu Valentin.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!