A korosztályos nemzeti csapatban bizonyítási lehetőséget kap a szentgyörgyi alakulatból Andres Dumitrescu, valamint Rareș Ispas, mindketten a védelemben szoktak elhelyezkedni. Dumitrescu korábban egyszer már játszott az U21-es válogatottban, míg Ispas már kétszer is magára húzta a címeres mezt.
Szintén a keretben kapott helyet az FK Csíkszereda játékosa, Gyenge Szilárd. Korábban már két barátságos mérkőzésen őrizte az U21-es nemzeti csapat kapuját, ezalatt három gólt kapott és egyszer érintetlenül tartotta a hálót.
A román U21-es válogatott szeptember 23-én lép pályára a spanyolok ellen, majd négy nappal később a hollandokkal szemben bizonyíthatnak. Mindkét mérkőzést Kolozsváron rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!