A legelőkelőbb helyen a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR tartózkodik, amely a 106. helyet foglalja el. A második legjobb romániai csapatnak a Sepsi OSK számít, mivel idén megnyerte a Román Kupát és a Szuperkupát, így a 162. helyen áll.
Az Univeristatea Craiova és az FCSB kevéssel vannak lemaradva, éppen egymást követik a 175., illetve a 176. helyen. A legjobb 300 között még két romániai csapat szerepel, az FC Voluntari a 225., az FC Botoșani pedig a 261. a listán.
Az IFFHS rangsorában az első helyen a brazil Palmeiras áll, megelőzve a Liverpoolt és a Flamengót. A Chelsea és az Atletico Mineiro a másik két csapat a top 5-ben. A BL-győztes Real Madrid csak a 6. helyet foglalja el, holtversenyben a Manchester Cityvel.
A szervezet nem közölte, hogy milyen kritériumok alapján rangsorolta, illetve pontozta a klubokat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!