A Florin Bratu szövetségi kapitány által irányított csapat előbb március 25-én Finnországgal hazai pályán, majd március 29-én Marokkóval idegenben találkozik, a mérkőzések helyszínét és időpontját a későbbiekben közli a román szövetség.
Az U21-es korosztályú román válogatott ezzel a két összecsapással folytatja a felkészülést a 2023-as Európa-bajnokságra, amelynek Grúziával közösen társházigazdája lesz. A rendező jogán Románia automatikusan tagja a kontinenstornának, így a selejtezők idején barátságos mérkőzéseket játszik. A jövő évi Eb sorozatban a harmadik lesz, amelyen a román válogatott részt vesz.
Mint ismert, az egyelőre szövetségi kapitány nélküli felnőtt együttes ugyancsak március 25-én és 29-én Görögországgal hazai pályán, illetve Izraellel idegenben játszik barátságos mérkőzéseket.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!