Az utolsó fordulóban csak egy kérdésre vártak választ a csapatok, a Celta Vigo vagy a Leganés fog búcsúzni a spanyol élvonaltól.
Előbbi a már biztos utolsó Espanyol vendége volt, utóbbi pedig a bajnok Real Madridot fogadta, a táblázaton pedig egy pont választotta el egymástól a két csapatot. Mindkét találkozó döntetlennel ért véget, így a Vigo megmenekült a kieséstől. A Leganés kétszer is egyenlített a Real ellen, a mérkőzés hajrájában pedig nem kapott meg egy jogos tizenegyest, így a következő szezont a Segunda Divisiónban kezdi.
A második helyezett FC Barcelona gálával zárta a szezont, az Alavés otthonában 5–0-ra nyert, Lionel Messi két gólt szerzett és 25 találatával ő lett a spanyol gólkirály. Az argentin támadó hetedszerre szerezte meg a Pichichi-díjat, továbbá a szezon során kiosztott 21 asszisztja is abszolút rekord a La Ligában.
Nagy harc volt a dobogó harmadik fokáért is, ezt végül az Atlético Madrid szerezte meg, negyedik helyen pedig pontegyenlőséggel a Sevilla végzett. Az első négy helyezett a Bajnokok Ligájában indul, míg a Villarreal, a Real Sociedad és kisebb meglepetésre a Granada az Európa Ligában fog jásztani majd.
Az Espanyol és a Leganés mellett a Mallorca búcsúzott még az élvonaltól.
A 2019–2020-as szezonból még egy mérkőzés van hátra, a Real Sociedad–Athletic Bilbao spanyol kupadöntő, amelynek időpontja egyelőre nem ismert.
Spanyol labdarúgó-bajnokság, 38. forduló
Leganés–Real Madrid 2–2
Alavés–Barcelona 0–5
Valladolid–Betis 2–0
Villarreal–Eibar 4–0
Atlético Madrid–Real Sociedad 1–1
Espanyol–Celta Vigo 0–0
Granada–Athletic Bilbao 4–0
Levante–Getafe 1–0
Osasuna–Mallorca 2–2
Sevilla–Valencia 1–0
A bajnokság végeredménye
1. Real Madrid 87
2. Barcelona 82
3. Atlético Madrid 70
4. Sevilla 70
5. Villarreal 60
6. Real Sociedad 56
7. Granada 56
8. Getafe 54
9. Valencia 53
10. Osasuna 52
11. Athletic Bilbao 51
12. Levante 49
13. Valladolid 42
14. Eibar 42
15. Betis 41
16. Alavés 39
17. Celta Vigo 37
18. Leganés 36
19. Mallorca 33
20. Espanyol 25
Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.
Magyarországi sajtóértesülések szerint, ha minden a terv szerint alakul, akkor Pászka Lóránd a hétvégén aláírhat a Szuperligában újoncához.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!