Hirdetés

A ráadásban úszott el a Kézdivásárhelyi SE győzelme

A KSE a harmadik helyen várja az idei utolsó fordulót.
Fotó: Daczó-Hodor Barna

Szombaton a labdarúgó 3. Liga 14. fordulójában a Kézdivásárhelyi SE a CSM Adjud 1946 pályáján sokáig vezetett. A házigazda alakulat a hosszabbításban szerezte meg az egyenlítő gólt.

2024. november 30., 17:29

Az első félórában a KSE uralta a mezőnyt, ennek eredményeként a 12. percben Barta bombagóljával meg is szerezték a vezetést a kék-fehérek. A folytatásban kétszer is növelhették volna előnyüket a háromszékiek, ám a 12. percben Nechita, majd négy perccel később Dobos nem tudta közelről a hálóba juttatni a labdát.

Hirdetés

A játékrész második felében a hazaiak megrázták magukat és kétszer is eltalálták a kapufát, ám a csapatok egygólos KSE-vezetésnél vonultak pihenőre.

A második félidőre egy határozottabb hazai csapat vonult pályára és a 63. percben egy védelmi hiba következtében sikerült egyenlíteniük (1–1).

A KSE nem elégedett meg a döntetlennel, ostromolta a hazaiak kapuját és a 73. percben Albu révén ismét megszerezte a vezetést (1–2).

A folytatásban is a kék-fehérek veszélyeztettek többet, ám helyzeteik rendre kimaradtak és a 90+3. percben egy újabb védelmi hiba végén a hazaiak másodszor is kiegyenlítettek (2–2).

Az idei év utolsó, 15. fordulójában a KSE az ACS Unirea Braniştea csapatát fogadja hazai pályán.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, alapszakasz, 14. forduló:

CSM Adjud 1946 – Kézdivásárhelyi SE 2–2 (0–1).
A vendégek góllövői: Barta (12. perc), Albu (73.)

CSM Adjud 1946: Chiriac – Vetrescu, Negoiță, Azoiței, Neagu, Dascălu, Paizan, Antal, Dediu, Constantin, Predoiu. Cserék: Lazăr, Dumitru, Manta, Hărăbor, Badașcă, Stoica, Atodiresei, Mușat. Edző: Toma Adrian.

KSE: Csiki – Dobos, Cranțea, Barta, Nechita, Rusu, Gajdó, Neamțu, Gergely, Drugă, Burlacu. Cserék: Butuza, Zöld, Cîrstian, Albu, Veres, Bandi, Clinciu, Bunduc. Edző: Negoiță Liviu.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 14. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

Voința Limpeziș: 14 ponttal büntetve
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!