A bajnokság múlt hétvégi utolsó fordulójában az Astra II. elleni meccsen a vendég SZFC-nek mindenképpen győznie kellett volna, hogy bebiztosítsa helyét a 3. Ligában. Ez azonban nem sikerült, az udvarhelyiek csak gól nélküli döntetlent játszottak, így lecsúsztak a kilencedik helyre. Az SZFC pótselejtezőre kényszerül, az első mérkőzést május 16-án rendezik, a visszavágót egy héttel később.
„Ha nyerünk, akkor történelmi negyedik helyen végzünk, de sajnos a döntetlennel és pozitív gólaránnyal kieső helyen végeztünk. Ezt nagyon nehéz lenyelni, hogy egy ponton múlt a biztos bennmaradásunk. Ha hazai pályán Kézdit megverjük, akkor nem kellett volna az utolsó forduló eredményeit nézzük, de nem úgy alakult” – mondta László Zsolt.
Az SZFC csapatmenedzsere szerint a pótselejtezőn egyetlen ellenfél sem okozhat gondot.
Akármelyik megye győztesével összesorsolhatnak, mi vagyunk az esélyesek, hiszen amellett, hogy jó keretünk van, a lehetséges ellenfelek több mint egy éve nem fociztak, csak most áprilisban kezdtek újra játszani.
Ők az utolsó pillanatban a hegy alatt abrakolnak, mi viszont fizikailag és taktikailag is fel vagyunk készülve. Nagyon kiegyensúlyozott volt a csoportunk, a többi szériában még a nyolcadik helyezetteknél is több pontot gyűjtöttünk. De ez van, megyünk előre. Gondolom, mindenkit érdekel az a kérdés, hogy egy ilyen helyezés után az edzői stáb marad-e. Erről a klubunk elnöke, Berkeczi Attila a héten fog dönteni” – tette hozzá László Zsolt.
A 3. Liga tíz csoportjából az utolsó két helyezett és a legrosszabb nyolcadik fog részt venni a pótselejtezőn. Jelenleg 24 megyei bajnokság zajlik, a bajnokok közül a Román Labdarúgó-szövetség kisorsol majd négyet, akik egymás között fogják eldönteni, hogy a többi húsz együttes mellett melyikük vesz majd részt az osztályozón.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!