Kiválóan rajtolt a második legrangosabb európai kupasorozatban az FCSB, amely saját közönsége előtt 4–1-es magabiztos sikert aratott az RFS ellen. A fővárosi alakulat ezúttal Görögországban, a PAOK otthonában lép pályára csütörtökön este. A két gárda korábban háromszor találkozott egymással, mindkét fél egyszer győzött és egyszer döntetlen lett a vége.
Nagyszerű formában van Gigi Becali legénysége,
az elmúlt hat tétmeccséből egyet sem veszített el, négy győzelem és két döntetlen a mérlege.
A görög túra előtti főpróba is kiválóan sikerült, mivel a hétvégén tartalékosan felállva sikerült felülmúlnia a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t.
Ezzel szemben az Európa-liga első játéknapján a PAOK vereséggel kezdett, a Galatasaray otthonában ugyan betalált, de 3–1-re alulmaradt.
A hétvégén a bajnokságban sem brillírozott, nagy meglepetésre hazai pályán kapott ki az Arisztól. Ennek ellenére a görög gárda a meccs esélyese. A találkozót csütörtökön este rendezik 22 órától, élőben közvetíti a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 televíziós csatorna.
Már a pontszerzés is bravúr lenne az FTC-től
Nagyon nehéz megmérettetés vár a Ferencvárosra, ugyanis csütörtökön este a Tottenham Hotspur együttesét látja vendégül. A zöld-fehérek az első fordulóban 2–1-es vereséget szenvedtek el az Anderlecht otthonában, ráadásul nagyon sok kritika érte a budapestiek játékát.
A bajnokságban pénteken szerepelt legutóbb, akkor saját közönsége előtt 3–0-ra nyert a Puskás Akadémiával szemben és kiválóan hangolt az Európa-ligára.
Rossz előjel lehet számukra, hogy a Tottenham is kirobbanó formában van, pár napja a Manchester United vendégeként 3–0-ra győzött és három ponttal távozott az Old Traffordról.
A két keret minősége és értéke között hatalmas a különbség, az FTC-től már az is bravúr lenne, ha egy pontot otthon tudna tartani. A mérkőzést 19.45-től rendezik és élőben közvetíti az M4 Sport, a Digi Sport 2 és a Prima Sport 2 tévécsatorna.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!