A két együttes azonos csoportban szerepelt a harmadosztályú bajnokság 9-es csoportjában, ahol nem tudtak dűlőre jutni egymással.
Ötször találkoztak, mindkét fél egy-egy győzelmet szerzett, három mérkőzés pedig döntetlennel zárult.
Az alapszakaszban lejátszott meccseken Nyárádtőn 1–1-es eredmény született, Besztercén a Gloria 1–0-ra győzött, míg a felsőházi rájátszásban a nyárádtőiek hazai pályán 3–1-re visszavágtak, az utolsó két találkozón pedig osztozkodtak a pontokon (0–0 idegenben és 2–2 otthon). A tabellán a csoportgyőztes Gloria nyolc ponttal előzte meg a második helyen végzett Maros megyei csapatot.
Az osztályozó elődöntőjében Nyárádtő magabiztosan jutott tovább,
a Zilahi SCM elleni párharcban 3–0-ra nyerte meg a hazai első mérkőzést, majd 1–1-es döntetlent játszott az idegenbeli visszavágón.
Ezzel szemben a Gloria megszenvedett a döntőbe kerülésért,
a Máramarosszigeti VSK-val szemben az idegenben elért 0–0-s eredményt követően hazai pályán 1–1-gyes rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyes-párbajban győzött.
A döntőben szintén oda-visszavágót rendeznek, Nyárádtő szombaton 18 órától Besztercén kezd, majd jövő héten szerdán 17 óra 30 perctől hazai környezetben harcolhatja ki a feljutást a 2. Ligába.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!