A szombat délutáni találkozón a 17. percben bal oldali pontrúgásból a Gdynia szerezte meg a vezetést: Jakubczyk lövése a bal alsó sarokban kötött ki. A folytatásban is inkább az ellenfél diktálta a tempót, miközben a játékvezetőnek egyre gyakrabban kellett elővennie a lapokat.
A félidő hajrája kifejezetten eseménydúsra sikerült: a csíkiaknál Végh Bencét állították ki, miután begyűjtötte második figyelmeztetését, a lengyeleknél pedig a gólszerző Jakubczyk kapott piros lapot.
A fordulás után sem csökkent a feszültség, újabb figyelmeztetések tarkították a játékot, miközben mindkét oldalon adódtak lehetőségek. A csíkiak fokozatosan átvették az irányítást, és a 67. percben meg is érkezett az egyenlítés: egy jobbról érkező szöglet után Dusinszki 18 méterről, kapásból lőtt a hálóba.
A hátralévő időben inkább a stabilitásra törekedtek a felek, komolyabb kockázatot egyik csapat sem vállalt, így maradt az 1–1-es döntetlen.
A Törökországban edzőtáborozó székelyföldiek harmadik felkészülési mérkőzésre hétfőn kerül sor, amikor az örmény élvonalbeli FK Zyrával csap össze az FK Csíkszereda.
FK Csíkszereda–Arka Gdynia 1–1 (0–1).
Gólszerzők: Dusinszki (67.), illetve Jakubczyk (17.).
Kiállítva: Végh (42.), illetve Jakubczyk (45.).
FK Csíkszereda: Pap (Simon 46.) – Bettini (Bloj 56.), Kavashi (Čelič 78.), Csürös (Novelli 87.), Pászka (Bencze 78.) – Veres (Palmeş 63.), Végh (Dusinszki 42.), Bödő (Brügger 78.) – Anderson (Bota 63.), Eppel (Tóth-Pál 63.), Gustavo (Szalay 56.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Nyíltan felsorakozott a Demokratikus Koalíció (DK) mögé Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egykori elnöke, aki egyetért Dobrev Klára ellenzéki alakulatával, hogy a határon túli magyaroknak nem kellene szavazniuk az anyaországi választáson.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!