A nyolcadik fordulót játszották az 5. Ligában. Az A csoportban a szentpáliak a szünetben 2–0-ra vezettek Bögözben. A hazaiak a második játékrészben megtáltosodtak, nem csupán szorossá tették a párharcot, hanem három találatot jegyezve megnyerték a mérkőzést. Megmutatták, hogy nincs elveszített meccs, jutalmuk pedig három pont volt. A csoport másik találkozója, a Malomfalva–Gagy összecsapás szoros küzdelmet hozott, egy-egy gólt követően a 40. percben egy játékvezetői ítéletet kérdőjeleztek meg a vendégek. Olyannyira vehemensen, hogy a játékvezető három piros lapot mutatott fel – mindhármat a gagyiaknak. Ez pedig megváltoztatta a találkozó további képét, a házigazdák kihasználták ezt, végül simán nyertek.
A B csoportban a rangsor alapján rangadót játszott Korond és Parajd. A mutatott játék viszont nem ezt igazolta, két gyors gólt követően kevés volt a foci, nem igazán lehetett derbinek nevezni a párharcot. A másik két meccsen Kobátfalva a hosszabbításban szerzett góllal otthon tartotta a pontokat, míg Siménfalva nem bírta a végét Etéden.
A C csoportban csak egy összecsapást játszottak le, ezen Farcád magabiztosan diadalmaskodott, vezeti a tabellát. A szentábrahámiak nem jelentek meg Kápolnásfalun, ez a körzeti idei kiírásának második távolmaradása – előzőleg a siménfalviak nem utaztak el egyik találkozójukra.
Labdarúgó 5. Liga, Udvarhely körzeti
A csoport, 8. forduló:
Bögöz–Szentpál 3–2 (0–2), gólszerzők Tófalvi Lajos (65., 73), László Arnold (85.) illetve Máté Balázs (4.), Csáka Roland Nándor (24.);
Zeteváralja–Oklánd 4–1 (2–0), gólszerzők Bíró Zalán (27.), Péter Nándor (45.), Ilyés Richárd (78., 90+1.), illetve Egyed Csongor (55.);
Malomfalva–Gagy 4–1 (1–1), gólszerzők Gálfi Artúr (23.), Vas Arnold (57., 81.), Hadnagy István (83.), illetve Fazakas Árpád (16.), kiállítva Fábián Szabolcs (40.), Fodor Attila (40.), Fazakas Levente (42.) – mind Gagy.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Malomfalva Malomfalva | 8 | 6 | 1 | 1 | 35-12 | 19 |
2 | Bögöz Bögöz | 8 | 5 | 2 | 1 | 20-9 | 17 |
3 | Zeteváralja Zeteváralja | 8 | 4 | 1 | 3 | 22-20 | 13 |
4 | Gagy Gagy | 8 | 3 | 0 | 5 | 16-22 | 9 |
5 | Oklánd Oklánd | 8 | 2 | 0 | 6 | 12-23 | 6 |
6 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 8 | 2 | 0 | 6 | 13-32 | 6 |
B csoport, 8. forduló:
Kobátfalva–Felsőboldogfalva 3–2 (1–1), gólszerzők Györgydeák Csaba (24., 56.), Kis Csaba (90+3.), illetve Szabó Sándor (18.), Györfi Zalán (50.);
Korondi Ifjúság–Parajdi SK 1–1 (1–1), gólszerzők Kiss Gyula (8.), illetve Ráduly Sándor Attila (5.).
Etéd–Siménfalva 3–1 (1–0), gólszerzők Fazakas László (2.), Máthé Zalán (78.), Simó Barna Attila (85.), illetve Szőke Alpár (52.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Parajdi SK Parajdi SK | 8 | 4 | 4 | 0 | 27-15 | 16 |
2 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 8 | 4 | 3 | 1 | 15-7 | 15 |
3 | Etéd Etéd | 8 | 4 | 2 | 2 | 15-15 | 14 |
4 | Kobátfalva Kobátfalva | 8 | 3 | 1 | 4 | 16-18 | 10 |
5 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 8 | 2 | 2 | 4 | 15-15 | 8 |
6 | Siménfalva Siménfalva | 8 | 1 | 0 | 7 | 6-24 | 3 |
C csoport, 8. forduló:
Alsósófalva–Farcád 0–4 (0–2), gólszerzők László Csaba (5.), Benedek Elemér (27.), Gyuri Róbert (57.), Balázsi Attila (75.);
Kápolnás–Szentábrahám 3–0 (játék nélkül, meg nem jelenés);
Máréfalva szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Farcád Farcád | 7 | 6 | 1 | 0 | 35-7 | 19 |
2 | Máréfalva Máréfalva | 6 | 3 | 1 | 2 | 14-12 | 10 |
3 | Kápolnás Kápolnás | 7 | 2 | 2 | 3 | 10-14 | 8 |
4 | Szentábrahám Szentábrahám | 6 | 2 | 0 | 4 | 11-18 | 6 |
5 | Alsósófalva Alsósófalva | 6 | 1 | 0 | 5 | 4-23 | 3 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!