A manchesteri alakulat közleménye szerint az angol klub mindenben megállapodott a Juventusszal, valamint Cristiano Ronaldóval is, ennek értelmében a portugál szupersztár hamarosan ismét a Premier League-ben játszik majd.
Ronaldo 2003 és 2009 nyara között már játszott a Manchester Unitednél, ám onnan még az év júliusában, 94 millió euróért a Real Madridhoz igazolt.
A 36 esztendős támadó ez idő alatt összesen 292 tétmérkőzésen lépett pályára az MU színeiben, 118-szor volt eredményes, emellett kiosztott 69 gólpasszt is – Ronaldo Angliában háromszor lett bajnok, nyert FA-kupát és két Angol Ligakupát, a 2007–2008-as szezonban pedig a Bajnokok Ligája-trófeát is a magasba emelhette.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!