Hirdetés

A magyar válogatott négyet vágott az andorrai műfüvesen

A magyarok három meccs után még veretlenek a csoportjukban
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

MTI
2021. március 31., 23:50

A magyar labdarúgó-válogatott 4–1-re győzött Andorra vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójának szerdai játéknapján.

MTI
2021. március 31., 23:50

Az első perctől a magyarok irányítottak, de az andorrai játékosok sok és helyenként durva szabálytalansággal tördelték szét a játékot, egy ilyennél Kalmár Zsolt megsérült.

Alig volt a labda a hazai csapatnál, de amikor megszerezte, megpróbált támadásba lendülni, így Dibusznak is kellett védenie. Ugyanakkor a magyar együttes mezőnyfölényben futballozott, noha ez sokáig meddőnek bizonyult, mivel helyzete nemigen akadt.

Hirdetés

A 30. perctől aztán folyamatosabbá vált a játék, így még jobban beszorult a pireneusi együttes, amely végül nem bírta ki a nyomást a szünetig, mert a ráadásban egy szöglet után Fiola fejjel volt eredményes (0–1).

A második félidőre ugyanolyan lendületes futballal érkezett ki a magyar válogatott, ahogy az első abbahagyta. Ez a hozzáállás hamar kifizetődött, mert szűk negyedóra alatt két újabb góllal eldöntötte a három pont sorsát.

Az 52. percben Kleinheisler első jobb oldali beadását még blokkolták, de másodjára már pontos volt a labdája, amelyet Gazdag fejelt közelről a kapu jobb oldalába (0–2). Nem sokkal később Nagy Ádám emelését Szalai Ádám csúsztatta a kiugró Kleinheisler elé, aki öt méterről a kapus mellett a kapu jobb oldalába gurított (0-3.

A biztos előny birtokában is a magyarok irányítottak, további lehetőségeik voltak a gólszerzésre, a hajrában aztán a csereként beállt Nego is eredményes volt, miután egy másik cserejátékos, Varga Roland szabadrúgásból a bal kapufát találta el.

A slusszpoén viszont az andorraiaké volt, akik büntetőből szépítettek az utolsó percben.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a Puskás Arénában fogadja a címvédő portugálokat és a világbajnok franciákat, majd a németek vendége lesz Münchenben.

A vb-selejtezők szeptember eleji folytatását a százszázalékos teljesítménnyel éllovas angolok mögött második helyen várja a magyar csapat.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 3. forduló:
Andorra–Magyarország 1–4 (0–1)
Andorra La Vella, 300 néző, vezette: Vilhjalmur Thorarinsson (izlandi)
gólszerzők: Pujol (93., tizenegyesből), illetve Fiola (45+2.), Gazdag (52.), Kleinheisler (58.), Nego (90.)
Andorra: Josep Gomes – Moises San Nicolas (Chus Rubio, 61.), Max Llovera, Emili Garcia, Albert Alavedra Jimenez (Marc Rebes, 77.) – Alexandre Martinez (Cristian Martínez, 61.), Marcio Vieira (Marc Pujol, 77.), Marc Vales, Joan Cervos – Cucu (Aaron Sanchez, 82.), Jordi Alaez. Szövetségi kapitány: Koldo Alvarez.
Magyarország: Dibusz Dénes – Fiola Attila, Lang Ádám, Szalai Attila – Lovrencsics Gergő (Varga Kevin, 83.), Kleinheisler László (Nego Loic, 83.), Nagy Ádám (Sigér Dávid, 61.), Kalmár Zsolt (Gazdag Dániel, 29.), Hangya Szilveszter – Nikolics Nemanja (Varga Roland, 61.), Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

A csoport másik két mérkőzésén:

Anglia-Lengyelország 2–1 (1–0)
Gólszerzők: Kane (19., tizenegyesből), Maguire (85.), illetve Moder (58.)

San Marino-Albánia 0–2 (0–0)
Gólszerzők: Manaj (63.), Uzuni (85.)

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Anglia Anglia
3
3
0
0
9-1
9
2
Magyarország Magyarország
3
2
1
0
10-4
7
3
Albánia Albánia
3
2
0
1
3-2
6
4
Lengyelország Lengyelország
3
1
1
1
7-5
4
5
Andorra Andorra
3
0
0
3
1-8
0
6
San Marino San Marino
3
0
0
3
0-10
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!