A 27 éves budapesti születésű balszélső 2014-ben a Paks színeiben a Ferencváros ellen mutatkozott be a magyar élvonalban. Később szerepelt a Balmazújvárosban, a Dorognál, Sopronban és Soroksáron is.
2020 nyarán érkezett Csíkszeredába, itt 39 mérkőzésen lépett pályára, ebben a bajnoki idényben tizenkét alkalommal kapott lehetőséget Valentin Suciu vezetőedzőtől és egy gólt lőtt: szeptemberben a Temesvári Poli ellen a 89. percben, ezzel a találattal nyerte meg a meccset a székelyföldi gárda.
Bor Dávid a NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előrénél folytatja pályafutását, az új klubja már be is mutatta hivatalos honlapján.
Az FK Csíkszereda vezetősége korábban úgy nyilatkozott portálunknak, hogy kisebb változások lesznek a keretben, két-három játékossal tárgyalnak, illetve lesz egy-két távozó.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!