„Köszönöm szépen mindenkinek, aki támogatott és segítette a munkámat a klubnál. Az FK Csíkszeredának köszönhetem, hogy ilyen futballista lett belőlem. Most úgy érzem újabb kihívás vár rám, meglátásom szerint ez a legjobb időpont a váltásra” – búcsúzkodott Gergely Botond a csíki együttestől.
A 19 éves védő megkeresésünkre elárulta, hogy egyelőre még az előző szezon fáradalmait piheni ki, azonban nemsokára motiváltan és magabiztosan csatlakozik új csapata keretéhez és mindent megtesz annak érdekében, hogy a legjobb formában kezdje meg a szezont.
Hozzátette, hogy tisztában van vele, hogy ez egy komoly szintlépés lesz, mivel nagy a különbség a román másodosztály és a magyar élvonal között. Nem lesz egyszerű dolga, teljesen új környezetben és új társak között kell majd jól teljesítsen, viszont úgy gondolja mindenben fogják majd támogatni őt, így a beilleszkedéssel sem lesznek gondjai.
Gergely Botond a 2021–22-es idényben 23 találkozón lépett pályára az FK Csíkszereda színeiben, két gólt is szerzett. Emellett alapember volt az U19-es román labdarúgó-válogatottban is.
A ZTE még hivatalosan nem jelentette be a 19 éves védő érkezését.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!