A csoport első és utolsó helyezettjének Kaunasban rendezett csatájában Nicolas Walsh skót játékvezető már a 4. percben büntetőt ítélt a hazaiak javára (egy beadás Rațiu könyökéről vágódott le), amit hosszas videóbírózás után megerősített, a tizenegyest Kucys bevágta.
Hamar jött a válasz, ez is büntetőből, egy román szögletet követően az egyik hazai védő kezén változtatott irányt a labda, Walsh pedig ismét a büntetőpontra mutatott, Răzvan Marin elemi erővel vágta a labdát a hálóba a 17. percben. A gólváltás után kiegyenlített és eseménytelen volt a csata a pályán, egyik oldalon Drăguș közeli fejesét védte a kapus, túloldalt egy egy távoli lövésnél Niță volt kissé bizonytalan, de sikerült elhárítania a veszélyt.
Térfélcserét követően támadásban próbált aktívabb lenni a román válogatott, ám egy-két pontatlan lövésnél többre nem futotta erejéből. Aztán egy kiváló ellentámadás végén, amit egy veszélyes helyről elvégzett litván szabadrúgást követően indítottak, átvette a vezetést Románia: Drăgușin robbant ki a labdával, majd egy nagy sprint után Mannak passzolt, aki kiválóan szolgálta ki Drăgușt, a ziccert pedig a Trabzonspor támadója góllal fejezte be.
Az egygólos előny tudatában magabiztosabban focizott a román csapat, a litvánokban pedig nem volt meg a kellő erő, hogy áttörjék akcióból is az ellenfél védelmét – nem is találták el Niță kapuját.
Mivel a csoport másik meccsén Koszovó 3–0-ra legyőzte Ciprust, matematikailag is biztossá vált, hogy legalább az osztályozót érő második helyen végez Románia a 2. csoportban.
Mircea Lucescu szövetségi kapitánysága alatt ez volt zsinórban a negyedik győzelme a válogatottnak. Két hazai meccs következik novemberben, előbb Koszovó, majd Ciprus látogat Romániába
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!