Hirdetés

A legfontosabb cél változatlanul a bennmaradás a gyergyószentmiklósi labdarúgóknál

A tavaszi idényben még nem sikerült nyerniük, három vereségük miatt hátracsúsztak
Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK

Tanulóév ez a gyergyószentmiklósi labdarúgócsapat számára, amely hosszú idő után tért vissza a 3. Ligába. Úgy látják, a tapasztalatlanság miatt ment el számos mérkőzésük, emiatt nem jutottak a felsőházba, de a cél továbbra is a bennmaradás.

A hetedik helyen zárta az alapszakaszt a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában, így az alsóházban folytatja a szereplését. Az alapcél a nyári feljutás után az volt, hogy bennmaradjanak, de az őszi eredmények alapján még abban is bíztak, hogy a felsőház is meglehet. Azonban a tavasz nem indult jól. Három vereségük miatt több helyet csúsztak hátra.

Hirdetés

„Ahogy az ősszel elindultunk, amilyen eredményeket elértünk, ahhoz képest én kicsit csalódásnak érzem ezt a hetedik helyet. A téli szünetben úgy láttuk, hogy reális esélyünk van bejutni az első négybe, arra készültünk, hogy az alapszakasz utolsó három mérkőzését megnyerjük, és ezzel a felsőházi pozícióban fogunk végezni. Ehhez képest bal lábbal kezdtük a tavaszt, mindhárom mérkőzésünket elvesztettük, így lecsúsztunk a hetedikre. A célunk változatlan, maradjunk a 3. Ligában és teremtsünk itt folytonosságot” – összegzett Berecz Norbert edző.

•  Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK

Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK

„A hétvégén már kezdődik a play-out. Minél több meccset meg akarunk nyerni, és amellett, hogy a bennmaradás a legfontosabb, szeretnénk az első helyen végezni az alsóházban” – egészíti ki Berecz szavait Andrei Țepeș csapatkapitány.

Egy kis rutin hiányzik még a gyergyószentmiklósi labdarúgóknál

Az edző és a csapatkapitány a Székely Sportnak nyilatkozva elmondták, az együttes taktikai szempontból és erőnlétileg is jól felkészült, Bajkó Ferenc vezetőedző egy nagyon jó edzésprogramot állított össze, és az erőnlétükről az ellenfelek is elismerően beszéltek. Amire még szükség lenne az a tapasztalat.

•  Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK

Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK

„Csak 1-2 rutinos játékosunk van, a csapat nagy része fiatal. Jó állunk a lábainkon a meccseken, de elkövetünk olyan hibákat, amilyeneket egy tapasztaltabb gárda elkerül, és ezek miatt meccseket veszítünk el. Így történt például a Băicoi ellen is. Jól nézett ki a játékunk, de egy hibából gólt kaptunk és elment a meccs” – mutat rá Berecz, hozzátéve, hogy idővel több tapasztalattal a hátuk mögött ezeket a hibákat sikerül elkerülni.

Țepeș pedig rámutat: „Igaz, hogy csak hetedikek lettünk, de minden csapat dolgát meg tudtuk nehezíteni azokon a meccseken is, amelyek végül vereséggel végződtek.

Senkinek nem könnyű velünk. Az pedig, hogy előfordulnak hibák, az benne van a sportban. Úgy látom jó irányba haladunk, és most ez a legfontosabb”.

Ő is kiemeli, hogy kemény munkát tesznek bele a fizikai felkészülésbe. „Tartani kell a ritmust, hiszen ez jóval magasabb szint, mint ami a 4. Ligában volt. Ezért kell keményen dolgoznunk” – tett hozzá.

Egy győzelem a jó hangulatot visszahozza az öltözőbe

Az alsóházi menetelést a Barcarozsnyói Olimpic Cetate ellen indítják a gyergyószentmiklósiak, szombaton 15 órától.

•  Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK

Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK

„Ismerjük az ellenfelet, itthoni találkozásunkon le tudtuk győzni őket és most is erre készülünk. Úgy gondolom, hogy ha mindenki megfelelően teszi a dolgát az edzéseken, a meccsen pedig azt tesszük, amit megbeszéltünk, betartjuk a taktikát, akkor meglesz a győzelem.

Most a három vereség után eléggé visszaesett a morálunk, de szombatra igyekszünk felpörgetni a fiúkat. Nagy szükségünk van a győzelemre, amely újra visszahozza a jó hangulatot az öltözőnkbe”

– fogalmazott Verecz Norbert.

Várják a nézőket a gyergyószentmiklósi pálya lelátójára. A télen, nagy hidegekben is mindig voltak szurkolók, most hogy jó az idő, bíznak benne, hogy sokan kilátogatnak a mérkőzésekre.

Lehetőség a fiataloknak

A tavasz folyamán minél több találkozót szeretne megnyerni a Gyergyószentmiklósi VSK, és a végén az alsóház első helyén zárni. Ahogy mondják, fontos plusz pont, hogy már minden ellenfelükkel találkoztak kétszer, ismerik őket, tudják mire számíthatnak.

•  Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK

Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK

Idén tavasszal és hosszú távon is az a cél még, hogy minél több fiatal gyergyói és környékbeli játékosnak is lehetőséget adjanak a mérkőzéseken.

„Ahhoz, hogy bizonyíthassanak kemény munkát kell beletenniük. A lehetőséget ehhez igyekszünk megadni mindenkinek” – hangzott el a beszélgetésünk során.

•  Fotó: Portik Csaba

Fotó: Portik Csaba

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem az SZFC kezéből

Két alkalommal is vezetett, végül azonban meg kellett elégednie az egy ponttal a Székelyudvarhelyi FC-nek, amely hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Jászvásári USV CSM együttesével, a vendégek a hosszabbítás negyedik percében lőtték a második gólt.

Kézdivásárhelyi bravúros fordítás idegenben, a listavezető vitte el a pontokat Szentgyörgyről

Hátrányból fordítva harcolt ki értékes idegenbeli győzelmet a Kézdivásárhelyi SE, míg az egy félidőt emberhátrányban játsszó Sepsi OSK másodcsapata hazai pályán nem bírt az éllovas Brassói Coronával a labdarúgó 3. Liga pénteki, 9. játéknapján.

Edzőváltás a Gyergyószentmiklósi VSK-nál

A nyári szünetben érkezett, már felállt a kispadról a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapatának edzője. A 3. ligás klub vezetősége ideglenes trénert nevezett ki.

Az OSK II. nyert, Kovászna négygólos vereségbe szaladt bele

Idegenben szerzett értékes három pontot a Sepsi OSK másodcsapata, amely a CSO Teleajenul ellen ért el sima győzelmet, míg a Kovásznai Kárpátok hazai pályán hajtott fejet Breazával szemben a harmadosztályos labdarúgó bajnokság 8. fordulójában.

Csak a szépítésre futotta, elmaradt a gyergyói pontszerzés idegenben

A Gyergyószentmiklósi VSK 4–1-es vereséget szenvedett a CSM Adjud 1946 otthonában a labdarúgó 3. Liga nyolcadik fordulójában. A hazaiak már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a gyergyóiaknak pedig csak a szépítésre futotta.

Imponáló hazai győzelmével már a negyedik helyen a Kézdivásárhelyi SE

Magabiztos győzelemmel örvendeztette meg hazai közönségét a Kézdivásárhelyi SE, amely három góllal bizonyult jobbnak a Bákói Aerostarnál a labdarúgó 3. Liga 8. játéknapján.

Nem tört meg a hátránytól, elhozta a pontokat a Székelyudvarhelyi FC

Fordulatos mérkőzésen győzött idegenben a Székelyudvarhelyi FC: a 3. Liga 8. fordulójában, szombaton délután hátrányból fordítva 4–2-re múlta felül a Viitorul Onești csapatát.

Öngól után elkerülte a vereséget a Gyergyószentmiklósi VSK

Döntetlennel ért véget a Gyergyószentmiklósi VSK és a FC Bákó II. szombati összecsapása. A mérkőzés első felében kiegyenlített játék zajlott, a fordulás után azonban felgyorsultak az események, a számos helyzetből 1-1 gól esett.

Tovább hajszolja első győzelmét a Kovásznai Kárpátok

A Kovásznai Kárpátok számára továbbra is hiányzik a kezdő löketet jelentő első siker, ami a győztes útra terelné a gyengélkedő csapatot. A zöld-fehérek két góllal maradtak alul a CSO Băicoi-jal szemben a labdarúgó 3. Liga 7. fordulójában.

A KSE behúzta az SZFC elleni székely rangadót, az OSK II. sorozatban harmadszor kapott ki

A Kézdivásárhelyi SE idegenben nyerte a Székelyudvarhelyi FC elleni székelyföldi rangadót, míg a Sepsi OSK II. zsinórban a harmadik meccsét veszítette el a labdarúgó 3. Liga pénteki játéknapján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!