Hirdetés

A legfőbb cél a játékosok kinevelése a KSE labdarúgócsapatánál

Gazda József: „A téli felkészülés után évek óta jobb teljesítményt nyújtunk”
Fotó: Daczó-Hodor Barna

2023. február 21., 10:05

A céhes városi KSE labdarúgócsapata a 3. Liga 5. csoportjának 8. helyén telel három fordulóval az alapszakasz vége előtt. Gazda József edző-játékossal az őszi idényről, a folyamatban levő téli felkészülésről és a célokról beszélgettünk.

2023. február 21., 10:05

„Gyengére sikerült az őszi idénykezdés, nyolc forduló után mindössze 5 pont volt a tarsolyunkban, ám a végére belehúztunk és 16 ponttal zártuk az alapszakaszból lejátszott 15 fordulót” – értékelte az eddigi szezont a tréner. Hozzátette, két játékossal erősödött a kék-fehér alakulat.

„Sokat nem akartunk változtatni a játékoskereten. Papp Levente középpályás a Kézdiszentléleki Perkőtől, Bagoly Benjamin hátvéd pedig a Kovásznai FC-től igazolt hozzánk. Dolgoztam korábban mindkettőjükkel, remek játékosok.

Elmondhatom, ilyen jó keret régen állt a rendelkezésemre, minden poszton van két játékosom, ami remek, hiszen a konkurencia jót tesz a csapatnak”

– nyugtázta.

Hirdetés

Jól sikerült alapozás

Megjegyezte, otthon, kitűnő körülmények között tudnak idényről-idényre készülni. „Itt a bázison műfüves edzőpályától konditeremig minden a rendelkezésünkre áll, ami szükséges a felkészüléshez, és remekül sikerült az alapozás. Célunk, hogy minél több barátságos mérkőzést játsszunk, ahol a taktikára fektetjük a hangsúlyt.” Hozzátette, az edzőmérkőzéseken számára nem az eredmény az elsődleges.

A felkészülési időszak kezdetétől játszottak edzőmérkőzéseket, eddig a Sepsi OSK II. (0–2), a Gyulafehérvári CSM (0–3), a Brassói Kids Tâmpa (0–4), az FK Csíkszereda II. (0–7), az FK Csíkszereda U19-es csapata (2–2) és a CSM Focșani 2007 (1–6) voltak az ellenfelek.

Gazda a hosszú távú célokról is szólt, a legfőbb célkitűzésüknek a játékosok kinevelését nevezte.

„Az edzőmérkőzések eredményeit szemlélve látható, hogy nagy zakókba futottunk bele. Ezekre a mérkőzésekre azonban 2008–2009-es gyerekeket is behozok, hogy lássák az utat, a célt, a különbséget a gyerek- és a felnőtt foci között. Sokszor megkapom a drukkerektől az edzőmeccsek után, hogy »összeesett a csapat«, ám például az FK Csíkszereda U19-es csapata ellen is 2–0-s vezetésnél betettem a gyerekeket, hiszen úgy vélem, így tudnak igazán fejlődni” – érvelt.

Hozzátette, ezért szeretné, ha a huszonnégyes kerettel edző két ifi, Todor Octavian és Kapusi Csongor valamelyik negyedik ligabeli csapathoz menne, ahol játéklehetőséghez juthatnának. „Jó volna, ha minél több mérkőzés lenne a lábukban, ám ha ez nem valósul meg, úgy továbbra is velünk edzenek és a futsalcsapatban játszanak tovább” – jegyezte meg.

A nyolcadik helyről várja a folytatást a KSE •  Fotó: Tofán Levente Galéria

A nyolcadik helyről várja a folytatást a KSE
Fotó: Tofán Levente

A reális cél

Ami az azonnali célokat illeti, az edző-játékos így vélekedik. „Három forduló van még hátra mindössze az alapszakaszból, és ezekben jó volna minél több pontot gyűjteni. Ha az utolsó mérkőzésen Székelyudvarhelyen győztünk volna, komoly esélyeink lennének a felsőházi rájátszásra, ám

realistán szemlélve a tényeket, vélhetően az alsóházban folytatjuk majd a rájátszást és szeretném, hogy akárcsak tavaly, megnyernénk azt.

Nyilván, amíg matematikai esélyeink vannak, küzdünk a felsőházért” – hangsúlyozta Gazda.

Az edző kifejtette, miért marad egyelőre álom a felsőházi rájátszás. „Nyáron a fiatal tehetségek tehetősebb klubokhoz igazolnak, és időbe telik, amíg az újonnan érkezők beszoknak.

A nehéz idénykezdéseket a fizikai felkészültségben megmutatkozó hiányosságoknak tudom be.

Kedvencem a 4-3-3-as játékrendszer, mely könnyen 3-4-3-má alakulhat, és az átmeneteket, az általam kért aggresszív presszinget többen nehezen tanulják meg, ezért is nagyon sok, amikor hat játékos cserélődik a keretben, amint tavaly nyáron is történt. Ilyenkor, télen, egy-két pótlás érkezik csupán, és számukra könnyebben megy a működő rendszerbe való beilleszkedés. A téli felkészülés után évek óta jobb teljesítményt nyújtunk, hiszen addigra olajozottan működik a gépezet, amint említettem, tavaly megnyertük az alsóházi rájátszást” – érvelt.

A KSE további edzőmérkőzéseken készül a bajnokság folytatására: február 22-én, majd 25-én a Barcarozsnyói Olimpic, március 4-én a Brassói Kids Tâmpa lesz az ellenfél.

A KSE játékoskerete

Kapusok: Bunduc Gabriel, Ferencz Gergő, Fábián Győző.
Védők: Sánta Lóránt, Bagoly Benjamin, Tankó Zsolt, Bântă Ionuț, Szőcs László, Péter Ákos, Gajdó Tamás.
Középpályások: Páll Kristóf, Albu Norbert, Gáll Attila, Pătrășcoiu Tudor, Papp Levente, Gazda József, Kerestély Ákos.
Csatárok: Pakucs Norbert, Locotuș Miklós, Sánta Tamás, Albu Attila, Popescu Sebastian, Bandi Álmos, Gergely Alpár.

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Kapott egy négyest idegenben a Kovásznai Kárpátok

Súlyos vereséget szenvedett a Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapata, négy góllal maradt alul a Négyfalusi VSK otthonában a 3. Liga szombati, 9. játéknapján.

Az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem az SZFC kezéből

Két alkalommal is vezetett, végül azonban meg kellett elégednie az egy ponttal a Székelyudvarhelyi FC-nek, amely hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Jászvásári USV CSM együttesével, a vendégek a hosszabbítás negyedik percében lőtték a második gólt.

Kézdivásárhelyi bravúros fordítás idegenben, a listavezető vitte el a pontokat Szentgyörgyről

Hátrányból fordítva harcolt ki értékes idegenbeli győzelmet a Kézdivásárhelyi SE, míg az egy félidőt emberhátrányban játsszó Sepsi OSK másodcsapata hazai pályán nem bírt az éllovas Brassói Coronával a labdarúgó 3. Liga pénteki, 9. játéknapján.

Edzőváltás a Gyergyószentmiklósi VSK-nál

A nyári szünetben érkezett, már felállt a kispadról a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapatának edzője. A 3. ligás klub vezetősége ideglenes trénert nevezett ki.

Az OSK II. nyert, Kovászna négygólos vereségbe szaladt bele

Idegenben szerzett értékes három pontot a Sepsi OSK másodcsapata, amely a CSO Teleajenul ellen ért el sima győzelmet, míg a Kovásznai Kárpátok hazai pályán hajtott fejet Breazával szemben a harmadosztályos labdarúgó bajnokság 8. fordulójában.

Csak a szépítésre futotta, elmaradt a gyergyói pontszerzés idegenben

A Gyergyószentmiklósi VSK 4–1-es vereséget szenvedett a CSM Adjud 1946 otthonában a labdarúgó 3. Liga nyolcadik fordulójában. A hazaiak már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a gyergyóiaknak pedig csak a szépítésre futotta.

Imponáló hazai győzelmével már a negyedik helyen a Kézdivásárhelyi SE

Magabiztos győzelemmel örvendeztette meg hazai közönségét a Kézdivásárhelyi SE, amely három góllal bizonyult jobbnak a Bákói Aerostarnál a labdarúgó 3. Liga 8. játéknapján.

Nem tört meg a hátránytól, elhozta a pontokat a Székelyudvarhelyi FC

Fordulatos mérkőzésen győzött idegenben a Székelyudvarhelyi FC: a 3. Liga 8. fordulójában, szombaton délután hátrányból fordítva 4–2-re múlta felül a Viitorul Onești csapatát.

Öngól után elkerülte a vereséget a Gyergyószentmiklósi VSK

Döntetlennel ért véget a Gyergyószentmiklósi VSK és a FC Bákó II. szombati összecsapása. A mérkőzés első felében kiegyenlített játék zajlott, a fordulás után azonban felgyorsultak az események, a számos helyzetből 1-1 gól esett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!