Hirdetés

A kolozsváriaké volt az utolsó szó a Sepsi OSK otthonában

A lefújáskor a címvédő örvendett. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

A pihenő előtt kiegyenlítette az állást a címvédő ellen a sepsiszentgyörgyi focicsapat. A végjátékban a Kolozsvári CFR elvitte a pontokat.

2023. május 20., 22:37

Szombaton este a Sepsi OSK a Kolozsvári CFR-t látta vendégül a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásnak kilencedik fordulójának meccsén, egyben az utolsó hazai összecsapásán.

Hirdetés

A címvédő az elmúlt négy mérkőzésen nem tudott nyerni, edzőjük Dan Petrescu keretproblémával küszködött, ezért főképp a támadószekciót fiatal sportolók alkották. A háromszékiek a jövő héti Román Kupa döntőre fókuszáltak, melynek elhódítása újból európai kupaszereplést ér. Amennyiben a rangsorra tekintünk, akkor a CFR-nek volt fontosabb a pontok megszerzése, hogy a harmadik pozíciója ne kerüljön veszélybe.

Jó ritmusban indult a mérkőzés, többnyire a vendégek irányítottak, mezőnyben többet adogattak, az első negyedórában nem igazán alakult ki gólszerzési lehetőség. Két távoli lövéssel tették próbára a kapusokat, mind Camora, mind Gheorghe löketét magabiztosan védték. A 26. percben Cvek rossz passzát követően a háromszékiek lendülhettek ellentámadásba, Varga küldte kapura a tizenhatoson belül leadott bombája kicsivel fölé szállt.

A Sepsi OSK volt játékosának, Petrila nevéhez fűződik az első találat. Egy előrevágott labdát nem tudott felszabadítani a hazaiak védelme, a támadó pedig a tizenhatos vonaláról a bal alsóba lőtte (0–1).

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A középkezdés után egyenlíthetett volna a sepsiszentgyörgyi gárda, Gheorghe jó helyzetben fölé lőtt. A szünetig azért összejött ez, Tamás indította Tudoriét, akinek arra is volt ideje, hogy ráforduljon a kapura, senkitől sem zavartatva kilőtte a jobb felsőt (1–1).

A második játékrész elején rögtön gólt lőtt a CFR, Boateng közeli találatát a VAR hosszas vizsgálódása után les címén érvénytelenítették. Nyomott a kolozsvári együttes, Begannak két ízben is nagyot kellett védenie. Túloldalt Păun szúrta rá húszról, mellé ment.

A 82. percben született meg a második CFR-találat, Petrila távoli lövését Began épp csak kiütni tudja, a kipattanóra érkező Jangának be kellett pöccintenie (1–2).

A minimális előnyt megtartotta a kincses város együttese a lefújásig, így valamelyest visszavágott a legutóbbi sepsiszentgyörgyi vereségéért, amelyet a Román Kupa elődöntőjében szenvedett el.

Labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 9. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Kolozsvári CFR 1–2 (1–1).
Sepsi Aréna, vezette: Sorin Costreie.
Gólszerzők: Alexandru Tudorie (43.), illetve Claudiu Petrila (33.), Rangelo Janga (82.).
Sepsi OSK: Began – Bălașa (Dimitrov, 63.), Ninaj, Tamás, Dumitrescu – Gheorghe (Rondon, 79.), Păun, Rodriguez (Junior, 79.), Varga (Matei, 67.) – Tudorie, Safranko (Aganovic, 67.). Edző: Cristiano Bergodi.
CFR: Scuffet – Manea, Yuri (Țîru, 46.), Burcă, Camora (Peteleu, 32.) – Boateng, Cvek – Fica, Bîrligea (Maglica, 79.), Petrila (Muhar, 90.) – Janga (Hoban, 90.). Edző: Dan Petrescu.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház, 9. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, rájátszás, felsőház

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Konstancai Farul Farul
9
5
3
1
20-12
50
2
FCSB FCSB
9
5
2
2
14-10
46
3
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
9
2
4
3
10-12
42
4
Universitatea Craiova U Craiova
9
3
4
2
15-13
40
5
Bukaresti Rapid Rapid
9
2
3
4
12-19
35
6
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
9
1
2
6
9-14
26
Konstancai Farul:
Kolozsvári CFR:
FCSB:
Universitatea Craiova:
Bukaresti Rapid:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!