Szilágyi Szabolcs Krisztián 2003. szeptember 23-án született Kolozsváron, és CFR utánpótlásában nevelkedett. A 183 cm magas középpályás az utóbbi éveket Magyarországon töltötte, ahol a Vasas és a Mezőkövesd csapatában az élvonalban is bemutatkozott. Szilágyi szerepelt a romániai U20-as válogatottban is.
„Valóra vált álom volt számomra, hogy 17 évesen már felnőtt fociban tudtam játszani és 18 évesen már NB1-ben is bemutatkozhattam. Sajnos a szezon végén kiestünk a Vasassal, úgyhogy a következő évben újból NB2-ben indultunk. Az első félévben meg a Vasas csapatát erősítettem, de a második félévben kölcsön mentem, újból NB1-ben találtam magam a Mezőkövesd Zsóry csapatánál. Ezek után jött a lehetőség, hogy Csíkszeredába igazoljak.
Leginkább a középpálya tengelyében játszottam eddig, de ott fogok játszani, ahol az edzőnek szüksége van rám, és ahol a legjobban tudom segíteni a csapatot, ott próbálom a lehető legjobban megoldani a feladatomat. Olyan játékos vagyok, aki szereti kivenni a részét a támadásokból és a védekezésből is. Azt gondolom, hogy a játékintelligencia az, ami jellemző rám, támadásban szeretek vállalkozni kulcspasszokkal, a védekezésben pedig agresszívan próbálom a labdákat visszaszerezni” – nyilatkozta Szilágy az FK Csíkszereda honlapjának.
A csíki csapattól idén nyáron távozott Gyenge Szilárd kapus, illetve Apró Claudiu, Nistor Ákos, Dezamits Dominik, Jelena Richárd és Alexandru Ureche mezőnyjátékos. Gyenge és Nistor a Sepsi OSK-nál folytatja, Apró az Újszenteshez igazolt, Dezamits visszatért a Pakshoz, Jelena a Tatabányához igazolt, Ureche pedig a BVSC-Zugló csapatához.
Szilágyi Szabolcs az ötödik labdarúgó, aki idén nyáron az FK Csíkszeredához igazolt. Korábban a 19 éves Kovács Márk visszatérését, illetve Hegedűs János, Alexander Torvund és Jozef Dolný leigazolását jelentette be hivatalosan a csíki klub vezetősége.
A román labdarúgó 2. Liga 2024–2025-ös idényének alapszakasza augusztus első hétvégéjén kezdődik, a bajnokság programját szerdán, július 17-en délután készíti el a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!