Hirdetés

A Kolozsvári CFR feltartóztatta az éllovast, nyíltabb lett a bajnoki versenyfutás

Nem bírt egymással a két csapat, gól nélkül ért véget a rangadó. Korábbi felvétel
Fotó: Razvan Pasarica/SPORT PICTURES

Nagyon fontos mérkőzést rendeztek a bajnoki cím szempontjából a Szuperliga play-offjának 8. fordulójában, a Kolozsvári CFR és az U Craiova csapott össze. Az oltyánok nem tudtak élni a lehetőséggel, a Kolozsvári U pedig a játéknap nagy nyertese lehet.

2026. május 08., 23:03

Továbbra is rendkívül kiélezett a harc a Szuperliga play-offjában, három fordulóval a vége előtt még három csapat versenyben van a bajnoki címért. A forduló előtt az Universitatea Craiova számított favoritnak, három ponttal előzte meg a Kolozsvári U-t és öttel a CFR-t.

Ennek ellenére bizakodva várhatta a péntek esti rangadót a CFR, amely október 25-e óta veretlen hazai pályán. A Craiova ezzel szemben jóval visszafogottabb mutatókkal érkezett Kolozsvárra, az elmúlt öt idegenbeli tétmérkőzéséből mindössze kettőt tudott megnyerni.

Hirdetés

Az első félidőben egyik csapat sem vállalt túl nagy kockázatot, ami a játék képére is rányomta a bélyegét. Kevés helyzet alakult ki, sőt, az első 45 perc során egyik kapusnak sem akadt védenivalója.

A fordulást követően valamivel bátrabban futballozott a CFR, és közel is járt a vezetés megszerzéséhez, Tidiane azonban a kapufát találta el.

Nem sokkal később a hazaiak tizenegyest reklamáltak, miután Adrian Rus kézzel blokkolt egy lövést a tizenhatoson belül, Kovács István sípja azonban néma maradt.

A folytatásban sem változott jelentősen a játék képe. Az oltyánok támadásban ezúttal rendkívül halovány teljesítményt nyújtottak, a teljes mérkőzés alatt egyetlen kaput eltaláló lövésük sem volt. A CFR sem dolgoztatta meg sokszor Popescut, de valamivel veszélyesebben futballozott riválisánál.

A rangadó végül gól nélküli döntetlennel zárult, amellyel egyik fél sem lehet igazán elégedett. A CFR ezzel gyakorlatilag kiszállhatott a bajnoki címért folyó versenyből, miközben a Kolozsvári U egyetlen pontra felzárkózhat a Craiova mögé, amennyiben szombaton hazai pályán legyőzi a Bukaresti Rapidot.

Labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 8. forduló:
Kolozsvári CFR–Universitatea Craiova 0–0.

CFR: Popa – Huja, Ilie, Sinyan – Kun, Keita, Muhar, Camora – Cordea, Zahovic, Korenica. Cserék: Vâlceanu – Braun, Abeid, Djokovic, Perianu, Deac, Păun, Biliboc, Fică, Șfaiț, Gligor, Aliev. Vezetőedző: Daniel Pancu.
Craiova: Popescu – Rus, Romanchuk, Screciu– Mora, Cicâldău, Anzor, Bancu – Matei, Nsimba, Teles. Cserék: Glodean, Goncalves – Mogoș, Ștefan, Stefanovic, Crețu, Băluță, Băsceanu, Al Hamlawi, Baiaram, Etim, Rădulescu. Vezetőedző: Filipe Coelho.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, felsőházi rájátszás, 8. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, felsőházi rájátszás

Bukaresti Dinamo: 26 ponttal kezdte a rájátszást
Bukaresti Rapid: 28 ponttal kezdte a rájátszást
FC Argeș Pitești: 25 ponttal kezdte a rájátszást
Kolozsvári CFR: 27 ponttal kezdte a rájátszást
Kolozsvári U: 27 ponttal kezdte a rájátszást
Universitatea Craiova: 30 ponttal kezdte a rájátszást
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Jó meccset játszott a Sepsi OSK az FCSB ellen, csak a gólok hiányoztak (videóval)

Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

A nyitómeccsen kikapott az FCSB-től, a bajnokot most megverte, vezeti is a Szuperligát

A kolozsvári városi derbit elhalasztották, a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának többi mérkőzését viszont lejátszották. Nem kápráztattak el a gólgyártással, a tabella élén pedig egy meglepetéscsapat áll.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Batzula Hunor: nem volt mitől félni, ők is ugyanolyan emberek, mint mi

Látványos meccset játszott egymással a Sepsi OSK és az FCSB a labdarúgó Szuperligában. A találkozó különösen emlékezetes marad Batzula Hunor számára, aki először vezette ki a pályára csapatkapitányként a háromszéki együttest.

Jó meccset játszott a Sepsi OSK az FCSB ellen, csak a gólok hiányoztak (videóval)

Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.

Közel a telt ház Sepsiszentgyörgyön, vinné a pontokat az FCSB

Edzője szerint az FCSB még nincs csúcsformában, de a Sepsi OSK elleni hétfő esti mérkőzésen újabb győzelemmel szeretnék folytatni a labdarúgó Szuperligát. Nagy az érdeklődés, korlátozott számban még kaphatók jegyek.

Ovidiu Burcă: a szurkolók energiája segíthet a nehéz pillanatokban

Hazai pályán folytatja a bajnoki szereplést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely hétfőn este az FCSB-t fogadja a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Ovidiu Burcă vezetőedző vezette fel a rendkívül nehéznek ígérkező mérkőzést.

Szabó István: négy vereség után egyre nehezebb, de jönni fognak a jó eredmények

Az FK Csíkszereda a Konstancai Farul vendégeként 3–2-es vereséget szenvedett a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Mindkét vezetőedző csalódottan értékelt a lefújás után.

A gól már összejött, az áttörés még nem az FK-nak (videóval)

Három mérkőzés után megszülettek az FK Csíkszereda első góljai a labdarúgó Szuperligában, de a székelyföldiek ezúttal sem szereztek pontot: a duplázó Czékus találatai ellenére a Konstancai Farul 3–2-re nyert, az FK a hajrában szinte egyenlített.

Kulcsjátékosok nélkül készül a Farul az FK Csíkszereda ellen

Több alapjátékosát is nélkülözi majd a Konstancai Farul az FK Csíkszereda elleni szombati bajnokin. Ioan Ovidiu Sabău vezetőedző a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón részletesen beszélt a keret helyzetéről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!