Az angol második liga rájátszásának döntőjébe idén a Fulham és a Brentford jutott, ők játszhattak kedden a Wembley üres lelátói előtt. A 105. percig azaz a hosszabbítás első félidejének végéig lényegében semmi érdemleges nem történt a pályán.
Ekkor Joe Bryan lőtt kapura mintegy 35 méterről szabadrúgásból és a nem sokat ígérő lehetőségből potyagól született a Brentford kapusának közreműködésével. Bryan a 117. percben újabb találattal járult hozzá, hogy örökre beírja a nevét a Fulham történelemkönyvébe, és erre már hiába válaszolt a Brentford, az 2–1 a londoni csapat győzelmét jelentette és egyben visszajutásukat a Premier League-be.
És mint említettük, az újoncok nem kis összegre számíthatnak a feljutásért: közel 200 millió eurót kapnak. Csak összehasonlításul, a Liverpool a tavalyi BL győzelemért összesen mintegy 112 millió eurót kasszírozott...
A rájátszást megnyerő Fulham mellett a Championship Bajnoka és második helyezettje, azaz a Leeds és a West Brom jutott fel az első vonalba az onnan kieső Watford, Norwich és Bournemouth helyére.
A Premier League 2020–2021-es szezonja szeptember 12-én rajtol.
Labdarúgó angol Championship, rájátszás, döntő:
Brentford–Fulham 1–2, hosszabbítás után.
Gólserzők: Dalsgaard (124.), illetve Bryan (105., 117.).
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!