A hazai csapat tíz perc elteltével a brazil Taison pontos lövésével szerzett vezetést, majd szűk félóra után a spanyol Brandon Thomas is betalált egy pontrúgást követően.
A második félidőben előbb a csereként beállt orosz Fjodor Csalov, majd a szerb Andrija Zivkovic büntetőből növelte a görögök előnyét, a végeredményt pedig a bolgár Kiril Deszpodov állította be.
A zöld-fehérek a harmadik kudarcukkal ugyan visszacsúsznak a tabella 11. helyéről, de az eddig megszerzett kilenc pontjuk valószínűleg így is elég lesz a továbbjutáshoz, mert az európai szövetség (UEFA) szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a februári folytatáshoz.
A nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut – erre már kevés esélye maradt az FTC-nek –, a 9–24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a 16 közé jutásért.
A Ferencváros a január 23-án sorra kerülő hetedik körben a német Eintracht Frankfurt vendége lesz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!