A bőséges tapasztalattal rendelkező középpályás hat és fél évvel ezelőtt szerződött Romániába, amikor még az élvonalban szereplő Sepsi OSK igazolta le. A 2019–2020-as szezonban meghatározó játékos volt a háromszéki csapatnál, összesen 23 mérkőzésen játszott, két találat és három gólpassz volt a mérlege.
A 35 éves légiós a következő idényben viszont már csak alig kapott lehetőséget, így 2021-ben az akkor a másodosztályban érdekelt FK Csíkszeredához került.
Az elmúlt négy és fél szezont a piros-feketéknél töltötte, ahol szintén alapember volt és rendkívül hatékonynak bizonyult, mindent egybevetve 119 találkozón lépett pályára, hét gól és tizenhét assziszt volt a mérlege.
Gál-Andrezly Peter nagyban kivette a részét a csíkiak élvonalba jutásában a 2. Liga tavalyi kiírásában, a Szuperligában azonban csak a szezon elején számoltak vele a kezdőben, az utóbbi időszakban pedig még a keretbe sem fért be.
Végül emiatt a távozást választotta, és nemrég megegyezett a Nagyváradi Bihar FC-vel, amely a téli szünetben a harmadik helyen áll a másodosztályú bajnokságban, és az alapszakasz végén a felsőházi rájátszásba jutásért küzd.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!